Volt egy álmom....volt.

Valaha rég és nem rég volt sok álmom. Volt köztük pár igen merész, talán irreális is, de az enyémek voltak. Álmok. Aztán ahogy teltek az évek, egyik álmom a másik után foszlott semmivé. Csak valaha volt álmok maradtak. Szép álmok.
Volt ami így úgy de legalább egy kicsit teljesült ha nem is pont úgy ahogy álmodtam.
Álmok mik szerte foszlottak. Köztük volt egy... Békés nyugodt épülő szépülő szép hazáról, büszke békés vendégszerető népéről.... Ha nem is csillogó villogó dúsgazdag nyugat, de európai és élhető félthető békés nyugodt... Ahol jó élni. Ahol biztonságban élhetsz te és a gyerekeid a szeretteid is. Ahol a proli a paraszt is megbecsült. Ahol nem a rang a cifra gúnya a cifra cím az értékmérőd. Ahol nem az számít kinek vagy kölke rokona sógora komája.... Ahol az érték AZ! EMBER... TE magad a tehetséged az alkalmasságod az emberséged az érték..... volt egy álmom...hazáról mit érdemes szolgálnom, védenem, ha kell halni érte. Ha kell, esőben sárban derékig hóban menni a hazámért a népemért...menteni ha kell. ..mint a "nép fia"...ahol védem szolgálom a hazámat a népemet s tőle megbecsülést kapok.....volt egy álmom....

Volt egy álmom....volt.

Váci Mihály:
Te bolond
Már összeroskadsz, – végre mondd:
mit is akarsz hát, te bolond?
Ki biztatott e sorsra itt,
hogy szívedet rohamra vidd,

és kitárt mellel odaállj,
hol a veszély szíven talál?
Honnan vetted rá a jogot,
ki volt ki felhatalmazott,
hogy érte és a neviben
egy szót is szóljál? – Senkisem!

Ki választott és ki jelölt,
hogy ostorozd és védjed őt?
Ki kérte forró haragod,
szeretni ki bujtogatott?
S hogy felgyújtsd magas éjjelek
csúcsán lobogó életed,
és élni is kevés erőd
úgy szervezd, mint egy haderőt,
s hadseregek indulatát
vezényeld a szíveden át.

Mondd, mért becsülted túl magad,
hogy fejed ily dologra add,
és magad olyan ügyre szánd,
melyre téged senki se várt?
Látod, már azok éppen ők,
kikért elszórtad szép erőd,
megvannak nyugton nélküled,
kivívják győztes ügyüket,
sorsukat bizton terelik
cél felé időnk medrei.

Mi űz hát mégis? – Végre mondd:
ez az értetlen hajsza, gond,
kamasz-szerelem mire kell,
hogy izgass, tüntess, énekelj,
s országos árulásokon
elbőgd magad még – te bolond!
Te hívatlan is érkező,
szólítatlan jelentkező,
kit minden jó ügy besoroz,
a baj magához toboroz;
hol nem számítnak rád soha,
ott vagy legjobb sorkatona;
lóhátról gúnyolt szuronyos,
taposó szívű gyalogos;
a homokzsáknak szánt baka,
aki hadjárat egymaga.
Cselédek fia: – drága szép
ügyhöz szegődött hű cseléd.
Kamaszként már a tanító
eljegyzett sorsát álmodó:
– tanya ügyvédje, mérnöke
történelmünk vad ügynöke,
paraszt fiúkért szájaló,
állásaikért házaló.
Nyilvános összeesküvő –
– biztat cinkosod: a jövő.
Eszpresszók és tanyák között
bújkáló, mindig körözött
népszerűsített lázadó,
ki érvet, fegyvert, lázító
híreket hordoz, – jelszava:
– „Járda, villany, gyár, iskola!”

Te gondok fölött számadó,
ország ügyében utazó
történelmi alkalmazott,
irodalmi vándorbotok
örököse, zarándoka,
te eszmék hivatalnoka.
Ünneprontó az ünnepen,
te országosan szemtelen,
feszengve hallgatott pimasz,
számonkérő hangú paraszt.
Rádszólnak, lásd, leintenek,
mosolyognak, legyintenek,
hagyják, hogy haragod kiöntsd,
– nem árt, ha „magában dühöng” –
S halálos indulataid
nem érti, kire tartozik.

De mondd, kiáltsd, terjeszd, dadogd
jogos igazad, igaz jogod.
Kiáltsz – s nem hallgatnak oda?
Te nem hallgathatsz el soha!
Elhallgatnak? – Légy hangosabb!
Nincs jogod, hogy hangot ne adj
azoknak, kiknek motyogás
a hangjuk, meg káromkodás.
– Verd magad, mint a szív, zuhogj,
ne éltessen már csak e gond:
Magad értük halálra rontsd,
míg össze nem rogysz – te bolond!

További szép teljesülő álmokat kíván! a Mesélő.