Egy őszinte vallomás tőlem

Egy ideje van itt a facebook-on egy alkalmazás ahol kérdésekre lehet válaszolni. Ma ráakadtam egy ilyen kérdésre és válaszoltam rá. A kérdés ez volt, -"Ott élsz, ahol születtél?" Erre válaszoltam én, -"Nem. Onnan úgy 350 Km-re keletre."

Ehhez páran hozzám szóltatok és én úgy döntöttem erről pár mondat őszintén.

Egy Felsőbagod nevű zalai kis faluban születtem, de a szintén zalai kis falut Zalaboldogfát tartom szülőfalumnak. Oka egyszerű...Felsőbagodban születtem ugyan, de ott csak pár hónapot éltünk, így én Zalaboldogfán nőttem föl. ( egyébként a két falu egymástól 4 Km-re van. )

Ennyit előzményről...
Nem ott élek ahol születtem, hanem onnan 350 km-re keletre. Lehet páran furának találjátok, de én nem bánom hogy nem ott élek. 18 évesen kerültem el onnan a szülőfalumból.

és a vallomás... Nem szerettem ott élni. Tulajdonképpen 18 évesen "elmenekültem" onnan. ( az oka a menekülésemnek hosszú történet ) Katona lettem. Első szolgálati helyem Nagyatád egy somogyi kisváros volt. Ott értek első kudarcaim, ott ért hogy majdnem feladtam. Aztán mégis úgy döntöttem... Bizonyítok és elsősorban önmagamnak! Bizonyítom hogy igenis megcsinálom, hogy jó leszek a lehető legjobb...bizonyítottam. Ott értem a hivatásom csúcsára. Ott lettem hivatásos tiszthelyettesből hivatásos tiszt. Ott éltem életem legnehezebb de legsikeresebb éveit. Ott voltam szerelmes és csalódott. Ott éltem át a pályakezdés minden nehézségét és örömét. Ott éltem át az ifjúság minden nehézségét és szépségét. Ott született első fiam. Szerettem ott élni.

Nagyatádon megszűnt az alakulat és Nagykanizsára helyeztek. Tulajdonképpen haza Zalába 45 Km-re a szülőfalumhoz. Szerettem ott élni. Egy évet voltam ott és áthelyeztek vissza Somogyba Kaposvárra.
Kaposvár? ... A város és én sosem lettünk jóba. Valahogy nem éreztem ott jól magamat. Eleinte nem tudtam miért. Aztán rájöttem. 24 évet éltem ott. Kaposváron volt idő hogy vágytam vissza a szülőhazámba Zalába. Aztán egyszercsak jött a felismerés... Bárhol csak ne Kaposváron. Ez a "bárhol" azért kicsit túlzás, de majdnem. Ott született második fiam.

2015 Április 04-én elköltöztem onnan Békésbe Gyomaendrődre.

Nem bánom hogy nem ott élek ahol születtem. Nem mondom...Néha vágyom kicsit vissza oda látni a helyet ahol gyerek voltam. Látni a réteket a dombokat a régi házakat az erdőt a mezőt az illatokat érezni.... Kicsit emlékezni...jóra és rosszra is....

Nem bánom hogy nem ott élek.

Ui. Érdekes az élet... Aktív katonaként bejártam az országot széltében hosszában. Békés megye volt az ahol életem során csak egyszer jártam, mégpedig 1974-ben Orosházán. Ott volt katonai iskolában a bátyám, nála voltunk látogatóba Anyámmal. Aztán se jártam erre többet. Mit hoz a sors? :D Itt találtam szerető társra, otthonra. Itt élek, itt vagyok otthon. :) A megyében a kisvárosban amelyekre sosem gondoltam mint esetleg leendő otthonom. :)

Ui. 2. Emberi sors. Hogy mi lett volna ha ott maradok? Hol tartanék most? Gondolkodtam rajta sokszor és Anyusommal is épp tegnap beszélgettünk róla. Kitudja? ... Talán ott is kerestem volna valami kitörési pontot, lehetőséget?... Talán meg maradtam volna olyan "egyszerű" falusi gyereknek? Talán lezüllöttem volna?... Múlt. Ami biztos... Nem bántam meg hogy akkor így döntöttem. Van mit megbántam, de ezt nem. Sokan vagyunk úgy, el kellett jönnünk onnan ahol születtünk mert...,mindenkinek megvan a maga "mertje". Úgy van...Ott érzi otthon magát az ember ahol jól érzi magát, ahol szeretet megbecsülés veszi körül, ott van otthon. Van ki pár Km-re van ki pár százra, van ki több ezerre találja meg azt az otthont. ...van ki soha... , csak bolyong a nagyvilágban otthontalanul.
Ez "csak" egy emberi történet egy sors kis szeletkéje. Hogy miért lehet torokszorítós? Talán mert kiérződik belőle valami mindabból ami az egész. ... Talán majd egyszer arról is írok a szülőfalumból való "elmenekülésem" okairól, arról hogy miért nem szerettem soha Kaposvárt.

Köszönöm a hozzám szólásokat! Köszönöm mindannyiótoknak, hogy érdekelt titeket a történetem! Igen... Emberi sors. Hogy mi lett volna ha ott maradok? Hol tartanék most? Gondolkodtam rajta sokszor és Anyusommal is épp tegnap beszélgettünk róla. Kitudja? ... Talán ott is kerestem volna valami kitörési pontot, lehetőséget?... Talán meg maradtam volna olyan "egyszerű" falusi gyereknek? Talán lezüllöttem volna?... Múlt. Ami biztos... Nem bántam meg hogy akkor így döntöttem. Van mit megbántam, de ezt nem. Sokan vagyunk úgy, el kellett jönnünk onnan ahol születtünk mert...,mindenkinek megvan a maga "mertje". Úgy van...Ott érzi otthon magát az ember ahol jól érzi magát, ahol szeretet megbecsülés veszi körül, ott van otthon. Van ki pár Km-re van ki pár százra, van ki több ezerre találja meg azt az otthont. ...van ki soha... , csak bolyong a nagyvilágban otthontalanul. 
Ez "csak" egy emberi történet egy sors kis szeletkéje. Hogy miért lehet torokszorítós? Talán mert kiérződik belőle valami mindabból ami az egész. ... Talán majd egyszer arról is írok a szülőfalumból való "elmenekülésem" okairól, arról hogy miért nem szerettem soha Kaposvárt. 

Köszönöm nektek!

Dávid fiamnak 25-ik születésnapjára.

Fiam!
 Születésednek napja van ma. 25 éves lettél. Egy negyed század ez, ifjúságod tán legszebb kora. Régen mifelénk azt mondták, ha ember fia betölti a 25-öt, akkortól számít igazi férfinak. Felnőtt érett férfi lettél Fiam.
Mint bátyádnak is írtam szülinapján...Tudom..., nem volt egyszerű menet az életünk. Tudom, sok mindent nem tudtam megadni nektek amit szerettem volna, vagy ti szerettetek volna. Ami kicsit vigasztal, az idő amit együtt töltöttünk a közös séták a nyílt őszinte tabuk nélküli beszélgetések. Ha anyagiakban nem is tudtam többet adni, de talán időben a beszélgetésekben szeretetben némileg pótolni tudtam.

Tudod fiam... Egy apa nem is kaphat nagyobb ajándékot az élettől, minthogy a fiaira méltán büszke lehessen. Fiam! Én büszke vagyok rátok..., rád és a bátyádra is. Büszke vagyok, mert tisztességes becsületes gerinces okos értelmes intelligens emberek lettetek.  Köszönöm ezt az ajándékot az irántatok érzett büszkeséget az életnek és neked is Fiam!

Születésednek e negyedszázados napja alkalmából azt kívánom, -Majd ha egyszer te is Apa leszel, megkapd az élettől e ajándékot és épp úgy mint én rátok, te is büszke lehess a fiaidra.

Végezetül pedig kettő idézettel "üzenek" neked Fiam. Egyik egy Apa levele a fiához.-Helyettem is írta az írója mert ugyanezeket én is joggal írhattam volna. A másik egy vers. Tudom...Érteni fogod mindkettőt.

Boldog születésnapot és sok sok sikert, méltó büszkeséget kívánok neked Fiam!

Rónay György : FIAMHOZ

Fiam, aki a világ küszöbén állsz, legyen ez a vers neked útravalóm.
Apád szól vele hozzád, élete tanúságával. A kusza valón
tisztán akart átmenni ő is, derékon fölül legalább.
De itt az ember vagy beledöglik a sárba, vagy eladja magát.
Mi vár rád? Nem tudom. De döntened kell jó korán: mi kell,
konc-e, vagy tisztesség. Ha könnyű élet, karrier
ennek leckéje egyszerű: a szádon mindig más legyen, mint a szívedben,
aljasságodban légy rettenthetetlen,
ne nézd, kivel szövetkezel, de kötésed ne tartsd meg soha senkivel,
s így meglesz mindened, amit kívánsz: pénz, hatalom, siker.

De ha mégis a szép és az igaz lenne számodra fontosabb,
vagy netán szót emelsz a jóért, jövődtől nem várhatsz sokat:
szavad úgy pereg el, mint a falra hányt borsó,
vagyonod két láb föld lesz, hajlékod deszkakoporsó,
kölykeid éhen bőgnek, asszonyod rongya lobog a szélben
s emléked kihívás lesz, neved viselni szégyen.
Így válassz idején, és úgy készülj jövődre, ahogy választottál.
Többet nem mondhatok. Kedvem is, papírom is elfogyott már.
Utóirat
Fiam, aki a világ küszöbén állsz, a munkák és a harcok
szünetein magam elé képzelem néha tiszta arcod,
és eltűnődöm sorsodon, mely sorsom folytatása is,
és jóvátétel lesz talán azért, ami bennem csonka volt és hamis.
Szavam zenét kívánt, s nem lett, csak dadogás:
de hősi lesz és nagyszerű, ha majd folytatja más;
s bár buktatók közt botladoztam és útvesztőkben tévelyegtem:
utam hiába mégse volt, ha más majd célhoz ér helyettem.
Tehetetlenül éltem, meddőn, lázongva és mogorván.
Füstölve égtem el. Helyettem is légy fényes tűz majd korod ormán.
***********************************************
Kun Magdolna :
Egyszer megérted fiam.

Egyszer, ha már elérhetetlen
távolságban leszek tőled fiam
és vánszorgó lábnyomom is elfújja a szél,
nem hagyva magad körül porszemnyi
emléket sem, mi rólam mesél,
jusson eszedbe gyermekkorod
mosolygó napjai.
Láss magad előtt egy képet,
ahol ketten állunk, te meg én...
Talán hároméves lehettél,
mikor határozott szavakkal mondtad
- szeretlek-
S abban a pillanatban
valami leírhatatlanul jó érzés melengette
lelkemet
Hittem, hogy az életnek,
ennél boldogabb percei nincsenek,
nem lehetnek,
mert, aki így szeret, az soha
nem fájdíthat szíveket.
Emlékszel arra, mikor sírós szemeiddel
esdőn néztél rám
s én féltő mozdulattal hajoltam hozzád,
hogy karomba vegyelek,
mert, ha ölelhettelek,
felszáradtak arcunkról a könnyek
s napfénnyé változtak
az ereszekre lecsorgó, hulló esőcseppek.
Emlékszel, elengedtelek,
mikor szabadságra vágytál.
Repülhettél, mint a szárnyait kitáró sas,
mely, akkor is átszeli a tengert,
ha tajtékzó hullám sodorja...
De az a sas, az a sas, fiam,
a végtelenbe szállva is tudja,
honnan indult el, és hol van
régi otthona...

Richárd fiamhoz 30-ik születése napjára.

Richárd fiam!

1987 január 03 a születésednek napja. Szoktam volt mondani... "Mielőtt apa lettem, nem tudtam milyen apa szeretnék lenni, csak azt, milyen nem." Most kicsit módosítom e mondásomat... Mikor téged vártunk ezelőtt 30 évvel, nem tudtam milyen apa leszek, csak azt tudtam, milyen nem akarok lenni. Aztán 30 évvel ezelőtt ezen a napon megszülettél TE... és én általad váltam apává. Milyen apa lettem? .. Nem az én tisztem eldönteni...
Mikor reggel bementem a nagyatádi kórházba és először megmutattak nekem téged és megláttalak ott a monitoron...Néztél a kamerába elevenen figyelmesen és én olyan büszke voltam akkor ott. Apa lettem. A szemeim könnybe lábadtak a boldogságtól. Aztán amikor először a kezembe adott a nővér... Te néztél rám csillogó élénk szemeiddel, aztán jóól le is hánytál. :D Amikor vittünk haza alaposan bebugyolálva, lent a kórház földszintjén a ruhatárban míg Anyád vette át a holmiját, én leültem veled egy padra és beszélgettünk... Igen...beszélgettünk. Én beszéltem hozzád, te pedig mintha értenéd..., néztél rám mosolyogva értelmesen. Egy idős néni ült mellettünk és megkérdezte... "Mi baja volt a babának?" Mondtam neki..."Semmi!...most született egy hete, visszük haza". Nem hitte el. Azt mondta..."nem létezik, hiszen úgy figyel mintha több hónapos lenne. " Aztán vittelek haza szorosan magamhoz ölelve a metsző hidegben térdig érő hóban.
Otthon aludtál a kiságyikódban, kettő óránként "oáoáá"...mert éhes volt pici pocid. Ejj azok a táplálkozások amiket te levágtál... Úgy emlékszem mintha ma lett volna. :D Mint egy szivattyú... a kezeid fönt, aztán ahogy tellett a pocid a kezeid és a kis szemeid is úgy mentek lefelé. Újabb kettő óra békés szundi. A babakocsiban úgy ültél mint egy kis herceg. :D A szőke bongyorkád... a kis hurka elöl a homlokodon a hajadban... Sokan hitték hogy kislány vagy... :D (Ezt később is elkövették páran amikor már beszélni tudtál és te mindig öntudatosan kikérted magadnak.) :D
A pancsizások közben elkövetett kacagásod a hab fröcskölés, aztán a meglógásaid a feredőlepedőről a pelusozás elöl.. Közben nagyokat kacagtál. Ahogyan körbe "száguldoztad" a lakást popón ülve... :D Az első karácsonyod ahogy ámulattal csillogó szemekkel nézted a fát... A közös sétáink a te beszélgetéseid idegenekkel. A "sörözésed" a presszóban...."Fecó! Söjt!"...és próbáltál csettinteni a kis ujjaiddal. :D A fotózkodásaid, mint egy kis fotómodell. :D A domb ahol úgy lebírtál fárasztani. A busz mániád a busz ajtó hangjának utánzása. :D Az első kimondott szavaid az első tipegéseid... Mind mind itt él bennem frissen...

Azt hiszem...én voltam a legboldogabb, legbüszkébb apa a világon.

Te lettél az életem a kikapcsolódásom a boldogságom a minden.

92-ben megszületett az öcséd Dávid is... Onnantól már ketten voltatok az életem a boldogságom. Az én kettő büszkeségem.

Sokat voltunk együtt. Sokat sétáltunk, játszottunk, beszélgettünk, bohóckodtunk. Az étterembe palacsintázni járások. Sok sok emlék...
Aztán jöttek rosszabb idők is. Nem volt egyszerű menet az életünk.
Tudom... Sajnos nem tudtam megadni nektek mindent mit szerettetek volna illetve szerettem volna. Átvészeltük azokat az időket is...
Volt idő mikor mi ketten nem igazán értettük meg egymást. ...Aztán az is elmúlt, helyre állt a megértés.

Tudod Fiam... Annyi minden lenne még amit szerettem volna átadni, megtanítani nektek.. Annyi mindent... Mindent amit én tudok az életről a dolgokról. Így hozta a sors az élet. 2015 áprilisáig mi mindig egymás közelében voltunk. Aztán úgy hozta az élet, most több száz kilométerekre vagyunk egymástól.

Amit még szeretnék elmondani neked így e szép kerek évfordulón....Tudod Fiam!..Azért a 30 az nem semmi. Felénk régen azt mondták... "Ha a 30-at betöltöd, akkor válsz igazán felnőtté."

Amit mondanék még...
Bárhogy is volt, amire igazán büszke vagyok... Mindketten tisztességes becsületes gerinces Emberek lettetek. Maradjon is ez így. Bárhová visz sorsod....sorsotok... Soha ne feledjétek honnan indultatok! Sose vakítson fény csillogás. Cifra gúnya, cifra cím rang előtt sose hajtsatok gerincet. Mindig az Embert tiszteljétek, ha az Embersége okán tisztelhető.

Tudom... Ti jó testvérek voltatok mindig. Sose feledjétek!... Úgy igazán csak egymásra számíthattok bárhol bármikor. Legyetek mindig ott a másiknak ha köll. Ha egyikőtök szállni kíván, a másikótok segítse támogassa biztassa, ha köll, adjatok kölcsön szárnyakat egymásnak. Ha egyikőtök padlóra kerül a másikótok legyen ott és segítsen felemelkedni onnan. De ha egyikőtök túl magasra száll, a másikótok legyen az ki vissza rángatja a tisztes magasságig.

Betöltötted a 30-at Fiam. Mit kívánhatnék én neked....

Váljon valóra minden álmod, életed legyen teljes és boldog. Majd egyszer valamikor Te is legyél olyan boldog és büszke Apa mint én lettem általad...általatok! APA legyél Fiam és ne csak "apa". Ezt kívánom én neked Fiam így születésednek napján.

Ui. Richárd Fiam! Köszönöm neked hogy Apa lehettem!

Kun Magdolna :

Egyszer megérted fiam

Egyszer, ha már elérhetetlen

távolságban leszek tőled fiam

és vánszorgó lábnyomom is elfújja a szél,

nem hagyva magad körül porszemnyi

emléket sem, mi rólam mesél,

jusson eszedbe gyermekkorod

mosolygó napjai.

Láss magad előtt egy képet,

ahol ketten állunk, te meg én...

Talán hároméves lehettél,

mikor határozott szavakkal mondtad

- szeretlek-

S abban a pillanatban

valami leírhatatlanul jó érzés melengette

lelkemet

Hittem, hogy az életnek,

ennél boldogabb percei nincsenek,

nem lehetnek,

mert, aki így szeret, az soha

nem fájdíthat szíveket.

Emlékszel arra, mikor sírós szemeiddel

esdőn néztél rám

s én féltő mozdulattal hajoltam hozzád,

hogy karomba vegyelek,

mert, ha ölelhettelek,

felszáradtak arcunkról a könnyek

s napfénnyé változtak

az ereszekre lecsorgó, hulló esőcseppek.

Emlékszel, elengedtelek,

mikor szabadságra vágytál.

Repülhettél, mint a szárnyait kitáró sas,

mely, akkor is átszeli a tengert,

ha tajtékzó hullám sodorja...

De az a sas, az a sas, fiam,

a végtelenbe szállva is tudja,

honnan indult el, és hol van

régi otthona...