A fiam és a busz

E "meséhez" kicsit előre ugrunk az időben az előzőhöz képest, csak úgy bő kettő és fél évtizedet.

Az én elsőszülött fiam már nagyobbacska srác volt és kedvence aaa busz. Mivel az autóbusz állomáshoz közel laktunk, így gyakori célja lett a sétáinknak. Az én fiam nézegette a buszokat, aztán néha föl kellett szállni vele egyre. Az autóbusz állomáson fölszálltunk, mentünk 2 megállót és ott leszálltunk. Időnként a kb. 20 km-re lévő faluba buszoztunk át az anyai nagyszülékhez, anyósomékhoz. Az én fiam pedig a sok busz látogatás, buszozás közben szépen, tökéletes hanghűséggel megtanulta a busz ajtó levegőszelepének hangját. Hogy megtanulta?...aaaz hagyján, hanem rendesen utánozta is, ha kellett ha nem. Felültünk a buszra, naná a sofőrhöz legközelebbi ülésre kellett vele ülni ha volt ott hely. Az én fiam pedig indulás után menten rákezdte... Utánozta a nyíló csukódó ajtó hangját. Szegény sofőr pedig kapkodta a fejét az ajtókra, vajh melyik rendetlenkedik. Szóltam neki, ne ijedezzen, csak a kicsi fiam szórakozik. A sofőr pedig jókat vidult a dolgon az utasokkal együtt. Így aztán a járat sofőrjének "kishaverja" lett az én fiam. Bármikor utaztunk vele a fiamat "szia kishaver!" ...köszöntötte, aztán odavette magamellé és végig csevegték az utat. Naná az én kicsifiam büszke volt erre és egyre többet óhajtott buszozni. E nemes szokását meg is őrizte Nagykanizsára költözésünkkor is. Ott volt helyijárat ami épp a mi házunk végénél állt meg. Felültünk a buszra, mentünk egy kört és a fiam hol a busz hangot utánozta, hol csevegett valakivel. :) Mert hát a másik mániája a csevegés volt. Utcán, buszon eszébe jutott és talált szimpatikus partnert, ő ment eléállt és beszélgetett. Egyszerűen nem lehetett őt kikerülni, lerázni. Pár szó és a páciens le volt véve a lábáról fiam által.