Talán egy - másfél éves lehettem akkoriban. A falumban laktunk akkor már, amit szülőfalumként emlegetek. A házat úgy hívták "Bandi ház"... Hogy miért?... fene tudja már. Ez a ház a falu második legmagasabb pontján állt egy domb tetőn. Lent a falu, köröttünk a mező a zalai táj. A ház udvarán volt egy barackfa. Nyár volt és ez alatt a fa alatt szokott apám pihenni én pedig hol a hátán hol a hasán lovagoltam nagy élvezettel. Apám tűrte és jókat kacagtam.
Aztán... Ugyan ez a ház és nyár.... Anyám rám adta a "napozót"...( mai gyerekek már nem ismerik e régi gyerek ruha darabot )... Szóval anyám rám adta a ruhát, kiengedett az udvarra, én pedig izibe leszórtam magamról a ruhát és csakúgy meztelenül célbavettem a mezőt nagyokat esve aztán ezen nagyokat kacagva. Anyám vagy Apám vadásztak le mindig, különben kitudja meddig szaladok.
Rettenet mód szerettem játszani... Vacsora után ültem a konyhaasztal alatt és játszottam. Anyám az istenért sem tudott a kiságyba rimánkodni... "Anya én jáccot"...mondtam.... Anyám lefeküdt, aztán hajnalban arra ébredt, ég a villany és én még mindig ott ülök asztal alatt és "jáccot".
Szintén este és alvás idő... Imádtam a hárs teát. Anyám mindig feltöltötte a cumkás üvegemet teával, betett a kiságyba a cumkát a számba tolta, ugrás a villanykapcsoló, villany leolt, ugrás az ágy....és én máris vertem a kiságy szélét az üres cumis üveggel... "Anya!...komég".... Szegény Anyám... Mit tehetett volna... Manőver megismételve....
Ugyan ezen év és tél, naaagy hóval ami akkoriban igencsak szokása volt a télnek. Nem emlékszem már hol volt Anyám, de Apánkkal voltunk otthon és a nem messze lakó dédszüléinkhez mentünk le ebédelni Apám a bátyám és én. Közben akkor hóesés lett hogy Apámnak térdig ért és a szél is feltámadt. Apám a nyakába vette bátyámat, engem a hónaalá csapott és a térdig érő hóban szélfúvásban caplatott velünk haza fel a dombtetőre.
Kedves olvasók!...mára ennyit a meséből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése