Kedves olvasóim! Íme a következő "mesém". Ígértem...megírtam. Kissé késve ugyan, mert közbejött ez az, de végül csak megszületett. Köszönöm a türelmeteket és a figyelmeteket!
...és akkor a mese.
Régen kezdődött a történet, valamikor a 60-as években.
Egész csepp kölök korom óta igen szerettem rajzolni. Rajzoltam én mindenfélét, házat várat traktort tájat fát folyót patakot. Ha akadt egy cerka egy készlet színes egy irka vagy rajzlap, én rajzoltam. Karácsonyra szinte mindig színes készletet, rajzlapokat, ceruzákat kaptam. Nekem biza nagy kincsek voltak ezek, mik más gyereknek csak ócska kacat, silány "ajándék". Rajzoltam az álmaimat a vágyaimat ... Az erdő a virágos rét a könyvek mellett a rajzolás volt menekülésem a bánat a fájdalmak a bántások elől. Míg élt szeretett dédpapám, ő értékelte e tevékenységemet is... Persze ő mindent értékelt ami én voltam, hiszen kedvenc onokája én levék, így ő nekem bennem bármit.
Ennyi kitérő és előzmény után. ... Rajzolási mániám megmaradt oskolás koromra is. Ötödik osztályos lettem, ott volt egy rajz tanárnénink, Choma Györgyné tanárnéni. Ő egy tündéri kedves bájos, amolyan igazi TANÍTÓ volt. Miután első hetekben rájött, nekem uncsi a kötelező rajz tárgy és semennyi pillanat alatt összefirkantom és a többiekét rajzolom helyettük, így a hátsó padba ültetett. Azt mondta... "kis Kulcsár! ( merthogy így szólított ) rajzold meg a kötelezőt, aztán azt rajzolsz amit szeretnél, de másokét nem rajzolhatod." ...hát megegyeztünk vele. Rajzoltam. Ő megnézte és értékelte, tanítgatott okosan szeliden. Mivel utolsó kettő óránk volt azon a napon a rajz, így "büntiből", merthogy kitudja miért?... óra végén összepakoltam, ő megfogta a kezem és így felkellett vele mennem a felső iskolához ahol a tanári is volt. Ott az épület előtt megsimogatta a fejem, kaptam egy puszit a buksimra és Ő be, én pedig vissza a buszmegállóhoz. Egyszer aztán szülői értekezésen közölte Anyámmal..."Ha én tudom végig vinni kis Kulcsárt, akkor megy Pécsre a képzőművészeti szakközépbe." Anyám büszke is volt ám. Nem így apám..... Szerinte az nem szakma. Neki a gépszerelő a lakatos a kőműves a villanyszerelő....volt csak szakma.
Az én kedves tanárnénim sajnos nem vitt végig. Év végén elköszönt és elment Zalaegerszegre tanítani... Akkoriban ott a mi iskolánkban a többi tanerő az igazgató nem szívlelte az ilyen Choma Györgyné típusú igazi TANÍTÓKAT..... Így hát ott maradtam én és a tehetségem magamra... Anyám büszkeségével, apám határozott tiltásával. El is ment az én kedvem a rajzolástól rendesen. Nem készültem én már művésznek, sem alkalmazó grafikusnak, sem semmiféle "nemszakmára". ......évek elteltek és én "vas-fémszerkezet és díszmű lakatos" szakmát tanul...gattam úgy immel meg ámmal, de leginkább oskola mellé. Aztán évek teltek... Beálltam dolgozni a Zalai Kőolajipari Vállalathoz.... Nem az volt életem célja álma ...
Kitörni!...El innen!...Bárhová, csak el.... A bátyám akkor már hivatásos katona, hivatásos tiszthelyettes volt Nagyatádon. Így jött nekem is... Elmegyek én katonának...El innen...el ebből a faluból...el apámtól (hogy tőle miért?...az majd másik mese lesz )
1976 tán márciusban?...jelentkeztem "Hivatásos tiszthelyettes képző iskolrára" a zalaegerszegi Hadkiegen. Határőr tiszthelyettes szerettem volna lenni, de azt mondták...oda elébb be kell sorozzanak, bevonultatnak majd, aztán onnan esetleg mehetek, így elég bizonytalan.... Menjek a hadseregbe. Ám legyen, csak mielőbb. Így ...mivel láttam a Lengyel filmsorozatot a "Négy páncélos és a kutya" címűt... Harckocsizó tiszthelyettes képzőre jelentkeztem. Ha jól emlékszem..., valamikor 1976 Júniusban volt a felvételi vizsga Szentendrén a Kossuth Lajos katonai főiskolán. Egy zalaegerszegi kieges őrnagy kísért minket Zalaiakat a felvételire. Mindenféle orvosi alkalmassági, fizikai állóképesség meg elméleti meg pszichológiai alkalmassági vizsgálatok után személyes beszélgetések a szakok képviselőivel. Én kerültem sorra a harckocsizó szakosoknál... Bemegyek az irodába...ott ül két tiszt. Leültetnek és kérdeznek.. "Lajos!...miért szeretne ön harckocsizó lenni?... túl magas ahhoz... "...Nézem őket...aztán válaszoltam..."Mert láttam a Négy páncélos.... című filmet és megtetszett a bátyám is hivatásos katona... Ezért szeretnék én is az lenni."... "Jóó...de miért harckocsizó? Túl magas ahhoz. Menjen át hadtáposnak. Ott nem számít a magasság."..mondták ők...Erre én..."Látom maguknak is harckocsizó jelvényük van és maguk sem épp alacsonyak"...Erre ők egymásra néztek...elnevették magukat és az idősebb megszólalt.."Igaza van Lajos."...majd értesítjük ha felvettük....várja az értesítést. Végeztünk. Küldje a következőt."...Én ki...és vártam.... Hazafelé már tudtuk...Felvettek.
1976 Augusztusban jött a behívó. 1976 Augusztus 30-án bevonultam a Heves megyei Abasárra a Magyar Néphadsereg hivatásos tiszthelyettes képző intézetébe. 1978 Augusztus 06-án Egerben avattak hivatásos tiszthelyettessé. 1978 Szeptember 06-án megkezdtem hivatásos tiszthelyettesi pályámat a Magyar Néphadsereg 3335 63.-ik gépesített lövész ezred harckocsi zászlóalj 3.-század 3.- szakaszparancsnokaként.
Tudtam én... nem az én érzékeny romantikus örök lázadó lelkemnek való hivatás ez a katonásdi, de úgy voltam vele... Majd megszokom, csak el a falumból, el hazulról és akkor ez tünt a leggyorsabb, legegyszerűbb megoldásnak.
1978 szeptemberét követő évekről már korábban írtam..... "Egy ember és ami mögötte van. " című írásomban.
hát...így lettem én katona.
Köszönöm hogy végig olvastad és értetted! Köszönöm a figyelmet! Kérdésed van?...várom. Véleményed van?..várom.
A "Mesélő"
Az írás eredetije olvasható ITT: Évgyűrűk - Ülök és mesélek
