2023/01/05

Szülőfalum.



Habár hivatalosan -Felsőbagod- van bejegyezve Szülőhelyemként... Merthogy ott születtem, de Zalaboldogfát tartom szülőfalumnak. Ebben a zalai kis faluban nőttem föl, innen indultam az élet rögös útjára.


Az én szülőfalum: Zalaboldogfa.

Fekvése: Zalaboldogfa Zalaegerszegtől északnyugatra található. Megközelíthető a 76-os főútról Bagodnál letérve. Egy másik útvonalon Hatházon keresztül lehet keleti irányból megközelíteni.

Története: Zalaboldogfa nevét 1411-ben említették először az oklevelek Bodogazonfalua néven (Boldogasszonyfalva).
1478-ban Bodogazzonfalwa, 1549-ben Boldogffolwa, 1627-ben Bodogfa, 1898-ban Zalaboldogfa néven írták nevét. 1428-ban már országos vásártartási jog-ot kapott Zsigmond királytól, e joga még 1479-ben is megvolt, tehát már ekkor a magyar városok közt tartották számon.

Zalaboldogfa egykori birtokosai az (ollári) Tompa, Loránti és (gersei) Pethő családok voltak, viszont az 1700-as évek eleje óta pedig a Boldogfai Farkas család.
1910-ben 561 lakosa volt, melyből 555 magyar volt. Ebből 548 római katolikus, 9 evangélikus volt.

A 20. század elején Zala vármegye Zalaegerszegi járásához tartozott.

Címerleírás: Ezüst keretezésű, negyedelt, álló, csücskös tárcsapajzs első arany mezejében lebegő, gyökeres, zöld fa, lombjai között arany, kettős-keresztes országalma. Második és harmadik vörös mezejében két-két ezüst pólya, negyedig arany mezejében lebegő, jobbra ágaskodó, ezüst fegyverzetű, vörös nyelvű fekete vadkan. A pajzs fölött háromlombos, ékköves, nyitott nemesi arany korona lebeg, a pajzs alatt a település neve: „Zalaboldogfa” vörös keretezésű arany betűkkel. A jelképek magyarázata: Mindhárom jelkép IV. Béla Árpád-házi magyar királyra, illetve a szájhagyomány szerinti történetre utal. Nevezetesen arra, hogy amikor a király a tatárjárás idején rövid ideig itt tartózkodott, egy vaddisznó-vadászat alkalmával kénytelen volt egy fára felmenekülni. ( A Fa helyén ma Kápolna áll. A szájhagyomány szerint a Kápolna tornya áll a Fa helyén. ) Az országalma a királyi hatalom jelképe, a vörös-ezüst sávok az Árpád-ház családi jelképe, a fa és a fekete vadkan pedig a király kalandját szimbolizálja. A pajzs fölötti nemesi korona egykori nemes földesuraira, a Gersei Pethőkre és a későbbi Tompa családra utal.


Közigazgatás:

Ország: Magyarország
Régió: Nyugat-Dunántúl
Megye: Zala
Kistérség: Zalaegerszegi
Jogállás: község
Polgármester: Luter Péter László ( volt e jegyzetem megírásakor 2015-ben, azóta már más a polgármester ) 

Irányítószám: 8992
Körzethívószám: 92

Népesség:
Teljes népesség: 375 fő (2011. jan 1.) +/-
Népsűrűség: 31,91 fő/km²

Földrajzi adatok:

Terület 11,47 km²


Estharang

"Ez a föld az enyém, itt élt az apám,

Itt tanított nótaszóra édes jó anyám.

Ez a föld, ez a táj drága, hű barát,

Elkísér egy életen, s a nagyvilágon át.


Az estharang, ha kong a néma csendben,

Akárhová sodort az élet tán,

Szülőfalum emléke él szívemben,

Fölötte leng a méla holdsugár.

Szülőfalum akácvirágos tája,

A kisharang terólad énekel.

Szülőfalum, te egyetlen, te drága,

Giling - galang, te ringass egykor el!


Gyönyörű a világ, hej, de bármi szép,

Többet ér a kisfalumban egy szál margarét.

Csodaszép a világ, mennyi pompa, fény,

Akáclombos kisfalum, nem adlak érte én.


Az estharang, ha kong a néma csendben,...

Ez a föld az enyém, itt élt az apám,...

Az estharang, ha kong a néma csendben,..."



Egy korábbi jegyzetemből:


"Volt egy kicsi házikó...Fehér fala ragyogó...."


Volt egy kicsi fehér falú házikó. Volt. Ma már nincs meg az a ház. Ott nőttem fel, ott nevelkedtem, ott éltem a "magányos" gyermek koromat. Az a kicsiny dombok közti - dombtetején lévő kicsiny zalai falu. Ott tettem meg életem első lépését, ott kezdtem az iskolát... Ott voltam sokszor magányos... Ott voltam néha boldog... Ott éltem meg életem első szerelmét. Ott sírtam magányosan oly sokszor.... Ott szerettem meg az erdőt az erdő magányosságát, csendjét, szépségét. Ott lett Egyetlen Igaz Barátom az Erdő a Rét. Ott szerettem meg a Lovakat... Onnan indultam el naivan az életről mit sem tudva... bele az életbe a naaagy valóvilágba... Az "álmaimból" kifelé...Bele az életbe. Álom...Mese szerű volt az a kis falu akkor nekem...Álom...Mese... Nagyon sokszor rém álom...néha szép mese.... Miért volt rém álom?... Talán majd egyszer arról is... miért volt Mese?.... Hol is kezdjem?... Még mindig az orromban érzem és csukott szemmel látom... a Zöldellő Erdők, Mezők üde friss zöldjét...Illatát... A vetések illata a zöldellő mező az Üde zöld Erdő illata a madarak dalai... Aztán...Az Ibolya illat...Gyöngyvirág...Az Orgona illata az Akác illat mi beborította a Falut... A Házunk előtti Hárs illata... A virágzó illatozó fák milliónyi kicsiny virága... A Virágzó rétek ezernyi sokszínű tarkasága a színes lepkék röpte...játéka a Pacsirta dala, amit sokszor hallgattam a réten a virágok közt hanyatt fekve... Néztem az égen azt a piciny madarat és csodálva hallgattam... Néha... a könnyeimmel küszködve az álmaim szárnyán én is vele szálltam ott fenn magasan. ... A zöldellő kukorica táblák illata , sejtelmes suhogása. A nyarak illatai... Az érő gyümölcsök színes kavalkádja, friss illata a sárguló búzamező illata a gabona mezők tengert idéző hullámzása. A nyári záporok üde friss illata az elázott föld illata... A Pipacsok piros foltjai a búzavirág kékje....a Margaréta tiszta fehér színe a rengeteg rezeda ringatózása a nyári szellőben... Az aratás...levágott friss szalma a leszedett kukorica a kiszedett krumpli illata. A szüret....a szőlő illata a friss must íze...Az ősz kissé hűvös, néha nyálkás különös illata. Az őszi nap fura fényei. Az ősz tarkabarka színei a lehulló avar tarkasága, színei.... Az levegő egyre hűvösebb lett a madarak eltűntek, eltűnt a tarkaság is...Az a különös fura csend....A házak kéményéből felszálló füst illata borult a Falura. A Mezők az Erdő elcsendesedett... Minden.....pihenni tért. Az Emberek is... készültek a hosszú téli estékre. Aztán?...Jött az első hó... A friss fehér hó... Jótékony tiszta fehérjével borított be mindent... A Sűrű nagy szálló hópelyhek... de sokszor néztem..... Mikor este az utcai lámpák kigyúltak... kimentem és a fényüknél csodáltam a szálló hópihéket... Olyan fura volt nézni felfelé..... Mintha valami fehér alagútba lettem volna és csak szálltam... nem is a hópihék...hanem én...


A nappali szánkózások a domboldalakon a sok vidám gyerek zsivaja... A hóviharok... mikor a szél süvítve vízszintesen viszi az üveggé fagyott hókristályokat és az arcomba csapja... Látni semmit nem látok, csak az arcom ég a belé csapódó fagyos és éles kristályoktól.... Ordít...tombol a szél...süvít hogy a füled majd bele fájdul...Mégis...Valamiért, valahogy Szép....A Téli Erdő...Minden csupa fehér és csend... A vad etetők környékén az Őzek, Vaddisznók, Fácánok, Nyulak...Együtt békésen ették a kirakott eleséget... Csoda volt nézni őket.... Aztán.... Amit a legjobban csodáltam... A Lovas Szánok... A Tiszta Fehér mezőben Lovas szánnal száguldani a Ló nyakában kis csengettyű... A Szabadság mámorító érzése.... A Disznó vágások különleges hangulata a Szalmával pörzsölés különös fényei, hangulata....az ízek....


Az Erdők, Mezők színei, illatai, hangjai a Falu különös illatai...a felszálló füsté az Istállóké a friss trágya illata...Igen!... Nekem a Trágyának is Illata van...

"Volt egy kicsi házikó........."



Ui. Érdekesség képp jegyzem meg... A 60-as években nyáron poros, esős időben tengelyig érő sáros utcái voltak. Volt TSZ, volt egy kétszer kettő tagozatos iskolája. ( kettő teremben 1-3 és 2-4-dik osztályok. ) Egy Tanító házaspár ( Magdics Nándor tanítóbácsi és neje. ) tanított minket.. 5-dik osztálytól a szomszédos Alsóbagod iskolájába jártunk. A 60-as évek végén megszüntették az iskolát és onnantól a bagodiba járt mindenki. Minden évben többször is hozott a faluba a tanítóbácsi Pestről művészeket, énekeseket. Volt egy amatőr színjátszókör is. A környéket a szomszéd falvakat is bejárták az előadásaikkal. Volt egy kis könyvtár és volt ifjúsági klubunk. Volt focicsapat. Akkoriban sok Ló volt a faluban. Szinte minden második háznál voltak tehenek. Voltak libák, kacsák, disznók.... Valamikor a 60-as évek végén aszfaltozták le a falu utcáit és építettek járdákat. A 70-es évekre túlságosan elcsendesedett a falu. Nem volt iskolája a TSZ-t hozzá csatolták a bagodihoz a tanácsot szintén... Elöregedett a falu. Rengetegen költöztek be Zalaegerszegre. Aztán a 80-as 90-es években némileg stagnált. A rendszerváltáskor újra önálló lett a falu. Majdnem 8 éve újra van élet a faluban. Megszépült a falu központ, Van focicsapat és van egy amatőr Tánc csoport ( Hét szoknya, Hét nadrág néven ) Új rövidebb út épült Zalaegerszeg felé. Sok a fiatal a gyermek. Nem nagy durranás az én falum...nincs semmi híressége, épülete . Nincs híres szülötte... Egy csendes zalai kis falu... az én Szülőfalum.








2023/01/03

Richárd fiamnak 36. születésnapjára.

 Tudod fiam... már sokszor elmondtam... Amikor apa lettem, nem tudtam milyen apa akarok lenni, csak azt, milyen nem. Aztán egyik napról a másikra apa lettem ezelőtt 36 évvel. Mikor először az ölembe vettelek ott a nagyatádi kórházban, lehánytál menetből.

😃 Aztán mikor másodjára amikor vihettünk haza, attól kezdve hogy a kezembe adtak egész hazáig néztél rám, én beszéltem hozzád és te néztél, mosolyogtál mintha értenéd miket mond az a pofa akiről akkor még nem tudtad ki is ő. Térdig érő hó volt, hideg és szembe fújt a szél, ... 😃 Minden pillanatát élveztem az apaságnak... Azt is amikor hajnali 2-kor az éhező oáááoááá-dra ébredtem, azt is amikor a pelusodat kellett cserélni, azt is amikor 500-adszor gurítottad le a dombról a labdát, ... "apa!...hozsd vissa!" ... és mosolyogtál, kacagtál...és én 500-adszor vittem föl vissza. Azt is amikor a busz ajtó levegőszelepének hangját utánoztad, vagy a presszóban "Fecó! Söjt!" felszólítással kérted Fecó pincértől a kólát. 😃 Imádtad ha fotóztalak, mint egy kis manöken, úgy álltál be és kérdezted... "Apa így jó lesz?" ... 😃 A közös sétákat a játszásokat a parkban a csetlés botlást körülöttem mikor bármit csináltam ...és sosem voltál útban, mert élveztem hogy ott vagy és érdekel amit apa csinál... A laktanyai kirándulásokat... 😃 Minden pillanatot! Nem volt egyetlen perc sem amit ne élveztem volna az apaságból.
Mára már felnőtt férfi lettél....és én vénülő fejemmel még mindig élvezem ha körülöttem vagytok. Legyen ez még így sok sok boldog éven át!
Boldog születésnapot fiam! ...és sok sok boldogságot, sikereket kívánok az életedben!