Dávid fiamnak 25-ik születésnapjára.

Fiam!
 Születésednek napja van ma. 25 éves lettél. Egy negyed század ez, ifjúságod tán legszebb kora. Régen mifelénk azt mondták, ha ember fia betölti a 25-öt, akkortól számít igazi férfinak. Felnőtt érett férfi lettél Fiam.
Mint bátyádnak is írtam szülinapján...Tudom..., nem volt egyszerű menet az életünk. Tudom, sok mindent nem tudtam megadni nektek amit szerettem volna, vagy ti szerettetek volna. Ami kicsit vigasztal, az idő amit együtt töltöttünk a közös séták a nyílt őszinte tabuk nélküli beszélgetések. Ha anyagiakban nem is tudtam többet adni, de talán időben a beszélgetésekben szeretetben némileg pótolni tudtam.

Tudod fiam... Egy apa nem is kaphat nagyobb ajándékot az élettől, minthogy a fiaira méltán büszke lehessen. Fiam! Én büszke vagyok rátok..., rád és a bátyádra is. Büszke vagyok, mert tisztességes becsületes gerinces okos értelmes intelligens emberek lettetek.  Köszönöm ezt az ajándékot az irántatok érzett büszkeséget az életnek és neked is Fiam!

Születésednek e negyedszázados napja alkalmából azt kívánom, -Majd ha egyszer te is Apa leszel, megkapd az élettől e ajándékot és épp úgy mint én rátok, te is büszke lehess a fiaidra.

Végezetül pedig kettő idézettel "üzenek" neked Fiam. Egyik egy Apa levele a fiához.-Helyettem is írta az írója mert ugyanezeket én is joggal írhattam volna. A másik egy vers. Tudom...Érteni fogod mindkettőt.

Boldog születésnapot és sok sok sikert, méltó büszkeséget kívánok neked Fiam!

Rónay György : FIAMHOZ

Fiam, aki a világ küszöbén állsz, legyen ez a vers neked útravalóm.
Apád szól vele hozzád, élete tanúságával. A kusza valón
tisztán akart átmenni ő is, derékon fölül legalább.
De itt az ember vagy beledöglik a sárba, vagy eladja magát.
Mi vár rád? Nem tudom. De döntened kell jó korán: mi kell,
konc-e, vagy tisztesség. Ha könnyű élet, karrier
ennek leckéje egyszerű: a szádon mindig más legyen, mint a szívedben,
aljasságodban légy rettenthetetlen,
ne nézd, kivel szövetkezel, de kötésed ne tartsd meg soha senkivel,
s így meglesz mindened, amit kívánsz: pénz, hatalom, siker.

De ha mégis a szép és az igaz lenne számodra fontosabb,
vagy netán szót emelsz a jóért, jövődtől nem várhatsz sokat:
szavad úgy pereg el, mint a falra hányt borsó,
vagyonod két láb föld lesz, hajlékod deszkakoporsó,
kölykeid éhen bőgnek, asszonyod rongya lobog a szélben
s emléked kihívás lesz, neved viselni szégyen.
Így válassz idején, és úgy készülj jövődre, ahogy választottál.
Többet nem mondhatok. Kedvem is, papírom is elfogyott már.
Utóirat
Fiam, aki a világ küszöbén állsz, a munkák és a harcok
szünetein magam elé képzelem néha tiszta arcod,
és eltűnődöm sorsodon, mely sorsom folytatása is,
és jóvátétel lesz talán azért, ami bennem csonka volt és hamis.
Szavam zenét kívánt, s nem lett, csak dadogás:
de hősi lesz és nagyszerű, ha majd folytatja más;
s bár buktatók közt botladoztam és útvesztőkben tévelyegtem:
utam hiába mégse volt, ha más majd célhoz ér helyettem.
Tehetetlenül éltem, meddőn, lázongva és mogorván.
Füstölve égtem el. Helyettem is légy fényes tűz majd korod ormán.
***********************************************
Kun Magdolna :
Egyszer megérted fiam.

Egyszer, ha már elérhetetlen
távolságban leszek tőled fiam
és vánszorgó lábnyomom is elfújja a szél,
nem hagyva magad körül porszemnyi
emléket sem, mi rólam mesél,
jusson eszedbe gyermekkorod
mosolygó napjai.
Láss magad előtt egy képet,
ahol ketten állunk, te meg én...
Talán hároméves lehettél,
mikor határozott szavakkal mondtad
- szeretlek-
S abban a pillanatban
valami leírhatatlanul jó érzés melengette
lelkemet
Hittem, hogy az életnek,
ennél boldogabb percei nincsenek,
nem lehetnek,
mert, aki így szeret, az soha
nem fájdíthat szíveket.
Emlékszel arra, mikor sírós szemeiddel
esdőn néztél rám
s én féltő mozdulattal hajoltam hozzád,
hogy karomba vegyelek,
mert, ha ölelhettelek,
felszáradtak arcunkról a könnyek
s napfénnyé változtak
az ereszekre lecsorgó, hulló esőcseppek.
Emlékszel, elengedtelek,
mikor szabadságra vágytál.
Repülhettél, mint a szárnyait kitáró sas,
mely, akkor is átszeli a tengert,
ha tajtékzó hullám sodorja...
De az a sas, az a sas, fiam,
a végtelenbe szállva is tudja,
honnan indult el, és hol van
régi otthona...

Richárd fiamhoz 30-ik születése napjára.

Richárd fiam!

1987 január 03 a születésednek napja. Szoktam volt mondani... "Mielőtt apa lettem, nem tudtam milyen apa szeretnék lenni, csak azt, milyen nem." Most kicsit módosítom e mondásomat... Mikor téged vártunk ezelőtt 30 évvel, nem tudtam milyen apa leszek, csak azt tudtam, milyen nem akarok lenni. Aztán 30 évvel ezelőtt ezen a napon megszülettél TE... és én általad váltam apává. Milyen apa lettem? .. Nem az én tisztem eldönteni...
Mikor reggel bementem a nagyatádi kórházba és először megmutattak nekem téged és megláttalak ott a monitoron...Néztél a kamerába elevenen figyelmesen és én olyan büszke voltam akkor ott. Apa lettem. A szemeim könnybe lábadtak a boldogságtól. Aztán amikor először a kezembe adott a nővér... Te néztél rám csillogó élénk szemeiddel, aztán jóól le is hánytál. :D Amikor vittünk haza alaposan bebugyolálva, lent a kórház földszintjén a ruhatárban míg Anyád vette át a holmiját, én leültem veled egy padra és beszélgettünk... Igen...beszélgettünk. Én beszéltem hozzád, te pedig mintha értenéd..., néztél rám mosolyogva értelmesen. Egy idős néni ült mellettünk és megkérdezte... "Mi baja volt a babának?" Mondtam neki..."Semmi!...most született egy hete, visszük haza". Nem hitte el. Azt mondta..."nem létezik, hiszen úgy figyel mintha több hónapos lenne. " Aztán vittelek haza szorosan magamhoz ölelve a metsző hidegben térdig érő hóban.
Otthon aludtál a kiságyikódban, kettő óránként "oáoáá"...mert éhes volt pici pocid. Ejj azok a táplálkozások amiket te levágtál... Úgy emlékszem mintha ma lett volna. :D Mint egy szivattyú... a kezeid fönt, aztán ahogy tellett a pocid a kezeid és a kis szemeid is úgy mentek lefelé. Újabb kettő óra békés szundi. A babakocsiban úgy ültél mint egy kis herceg. :D A szőke bongyorkád... a kis hurka elöl a homlokodon a hajadban... Sokan hitték hogy kislány vagy... :D (Ezt később is elkövették páran amikor már beszélni tudtál és te mindig öntudatosan kikérted magadnak.) :D
A pancsizások közben elkövetett kacagásod a hab fröcskölés, aztán a meglógásaid a feredőlepedőről a pelusozás elöl.. Közben nagyokat kacagtál. Ahogyan körbe "száguldoztad" a lakást popón ülve... :D Az első karácsonyod ahogy ámulattal csillogó szemekkel nézted a fát... A közös sétáink a te beszélgetéseid idegenekkel. A "sörözésed" a presszóban...."Fecó! Söjt!"...és próbáltál csettinteni a kis ujjaiddal. :D A fotózkodásaid, mint egy kis fotómodell. :D A domb ahol úgy lebírtál fárasztani. A busz mániád a busz ajtó hangjának utánzása. :D Az első kimondott szavaid az első tipegéseid... Mind mind itt él bennem frissen...

Azt hiszem...én voltam a legboldogabb, legbüszkébb apa a világon.

Te lettél az életem a kikapcsolódásom a boldogságom a minden.

92-ben megszületett az öcséd Dávid is... Onnantól már ketten voltatok az életem a boldogságom. Az én kettő büszkeségem.

Sokat voltunk együtt. Sokat sétáltunk, játszottunk, beszélgettünk, bohóckodtunk. Az étterembe palacsintázni járások. Sok sok emlék...
Aztán jöttek rosszabb idők is. Nem volt egyszerű menet az életünk.
Tudom... Sajnos nem tudtam megadni nektek mindent mit szerettetek volna illetve szerettem volna. Átvészeltük azokat az időket is...
Volt idő mikor mi ketten nem igazán értettük meg egymást. ...Aztán az is elmúlt, helyre állt a megértés.

Tudod Fiam... Annyi minden lenne még amit szerettem volna átadni, megtanítani nektek.. Annyi mindent... Mindent amit én tudok az életről a dolgokról. Így hozta a sors az élet. 2015 áprilisáig mi mindig egymás közelében voltunk. Aztán úgy hozta az élet, most több száz kilométerekre vagyunk egymástól.

Amit még szeretnék elmondani neked így e szép kerek évfordulón....Tudod Fiam!..Azért a 30 az nem semmi. Felénk régen azt mondták... "Ha a 30-at betöltöd, akkor válsz igazán felnőtté."

Amit mondanék még...
Bárhogy is volt, amire igazán büszke vagyok... Mindketten tisztességes becsületes gerinces Emberek lettetek. Maradjon is ez így. Bárhová visz sorsod....sorsotok... Soha ne feledjétek honnan indultatok! Sose vakítson fény csillogás. Cifra gúnya, cifra cím rang előtt sose hajtsatok gerincet. Mindig az Embert tiszteljétek, ha az Embersége okán tisztelhető.

Tudom... Ti jó testvérek voltatok mindig. Sose feledjétek!... Úgy igazán csak egymásra számíthattok bárhol bármikor. Legyetek mindig ott a másiknak ha köll. Ha egyikőtök szállni kíván, a másikótok segítse támogassa biztassa, ha köll, adjatok kölcsön szárnyakat egymásnak. Ha egyikőtök padlóra kerül a másikótok legyen ott és segítsen felemelkedni onnan. De ha egyikőtök túl magasra száll, a másikótok legyen az ki vissza rángatja a tisztes magasságig.

Betöltötted a 30-at Fiam. Mit kívánhatnék én neked....

Váljon valóra minden álmod, életed legyen teljes és boldog. Majd egyszer valamikor Te is legyél olyan boldog és büszke Apa mint én lettem általad...általatok! APA legyél Fiam és ne csak "apa". Ezt kívánom én neked Fiam így születésednek napján.

Ui. Richárd Fiam! Köszönöm neked hogy Apa lehettem!

Kun Magdolna :

Egyszer megérted fiam

Egyszer, ha már elérhetetlen

távolságban leszek tőled fiam

és vánszorgó lábnyomom is elfújja a szél,

nem hagyva magad körül porszemnyi

emléket sem, mi rólam mesél,

jusson eszedbe gyermekkorod

mosolygó napjai.

Láss magad előtt egy képet,

ahol ketten állunk, te meg én...

Talán hároméves lehettél,

mikor határozott szavakkal mondtad

- szeretlek-

S abban a pillanatban

valami leírhatatlanul jó érzés melengette

lelkemet

Hittem, hogy az életnek,

ennél boldogabb percei nincsenek,

nem lehetnek,

mert, aki így szeret, az soha

nem fájdíthat szíveket.

Emlékszel arra, mikor sírós szemeiddel

esdőn néztél rám

s én féltő mozdulattal hajoltam hozzád,

hogy karomba vegyelek,

mert, ha ölelhettelek,

felszáradtak arcunkról a könnyek

s napfénnyé változtak

az ereszekre lecsorgó, hulló esőcseppek.

Emlékszel, elengedtelek,

mikor szabadságra vágytál.

Repülhettél, mint a szárnyait kitáró sas,

mely, akkor is átszeli a tengert,

ha tajtékzó hullám sodorja...

De az a sas, az a sas, fiam,

a végtelenbe szállva is tudja,

honnan indult el, és hol van

régi otthona...

Csak elmélkedtem......

Elmélkedtem cseppet. Szoktam azt is, néha csak kicsit, néha többet, néha hangosan, néha csak úgy csendben magamban.
Most spec. csak cseppet és csendben magamban.
Elmélkedtem.... Sokszorosan jobban tisztelem, sőt inkább szeretem, kedvelem azokat az embereket kikről tudom..., másoknál?...többeknél?..nálamnál?... kisebb tudással rendelkeznek, de ezt ők is tudják magukról, elfogadják ezt , tisztességgel viselik. Ha beszélgetünk, ennek tudatában értelmesen intelligensen lehet velük beszélgetni, kérdeznek értelmesen, vagy hallgatnak figyelmesen.
Szóval...sokszorta jobban tisztelem, kedvelem, becsülöm az előbb említett embereket, mint azokat kik azt hiszik magukról ők a hűde milyen okosok, aztán nem képesek másra mint üres frázisokat puffogtatni, magasröptű semmitmondásokat elővezetni rettenet nagy okosság...oskodásként. ...és még mindezek mellé szenttül megvannak győződve róla...ők most hűde okosak voltak s győztek...legyőztek egy vitában...nak nem nevezném, igen egyoldalú nemistudom miben. ...és győzelmük biztos tudatában győzelemittasan örömködnek. Egyébként is.... Egy beszélgetésben egy eszmecserében NEM GYŐZNI kell...NEM LEGYŐZNI kell a másikat, hanem esetleg meggyőzni, de leginkább értelmesen véleményt cserélni, újabb ismeretekre szert tenni, esetleg a saját tudásunkat ismereteinket elveinket nézeteinket gondolatainkat megerősíteni kiforrottabbá tenni.

Csak elmélkedtem......

Nem mellékesen jegyzem meg... A nálamnál többeknél okosabbakat, több tudásúakat is tisztelem, kedvelem ha az okosabbságát, többtúdásúságát nem érezteti másokkal, velem fellengzős önteltséggel kivagyisággal.

Mondom... "tisztelem kedvelem"!....de soha nem hunyászkodom meg, nem húzódom össze reszketegen félve kisebbrendűséget érezve.

Használati utasítás introvertált emberekhez.

Állítólag én is az vagyok. ...úgyhogy.... 

Szia, introvertált vagyok. Ez nem egy betegség vagy anomália, ez a személyiségem. A definíció szerint a saját fejünkben élünk, és csak úgy tudjuk feltölteni az energiaszintünket, ha egyedül vagyunk. A szociális interakciók elfárasztanak és leszívnak minket, és szükségünk van csendre és magányra, hogy újra emberek legyünk.

Szóval a nagy probléma, hogy legtöbbször arrogánsnak tűnünk, mintha azért nem szocializálódnánk másokkal, mert azt hisszük, hogy jobbak vagyunk nálunk. Azonban valójában küzdünk azzal, hogy jó benyomást keltsünk, hogy fenntartsuk a beszélgetést, hogy extrovertáltnak tűnjünk, és nem szeretnénk megtapasztalni ezt a szorongást, pláne nem kivetíteni másokra, szóval inkább magunknak maradunk. Az emberek megtöltik a hallgatásunknak a saját interpretációikkal, mert nem tudnak mit kezdeni a definíció teljes hiányával, szóval ránk nyomják a “nagyképű” vagy “félénk” címkét.

• Nem vagyunk depressziósak, félénkek, undokok, vagy antiszociálisak – a legtöbbünk legalább is. Azok vagyunk, akik vagyunk, nem kell többet beleképzelni.

•  Ha folyamatosan mély vízbe dobnak, mielőtt energiát gyűjthettünk volna előtte, vagy olyan környezetben kell léteznünk, ahol nem értenek meg minket, komoly szorongásos betegségeket, pánikrohamokat, vagy egyéb fizikai tüneteket is kifejleszthetünk.

• Nem mindegyikünk otthon ülő típus, van aki rendkívül társaságkedvelő (mint például én is), csak gyakorlás kérdése. Rá kell kényszerítenünk magunkat, hogy elhagyjuk a lakást, csak hogy elkerüljük, hogy a könyv összes kifogását felsoroljuk ennek elkerülése érdekében. Veszélyes spirál ez, ami könnyen beszippant, van aki azért nem hagyja el a kuckóját, mert már teljesen elszokott tőle, és azért szokott el tőle, mert soha nem indul el.
• Túlgondolunk és túlanalizálunk sok mindent, mert túl sok időt töltünk el a fejünkben.
• Megfigyelők vagyunk. Felmérjük az új szituációkat és embereket, akkor kezdünk interakcióba lépni, ha már mindent helyére tettünk a fejünkben. Általánosságban csak akkor vagyunk elemünkben, ha minden otthonos és jól ismert.
• Néha nagyon csendesek vagyunk. Nem azért, mert rossz kedvünk, vagy valami problémánk van. Valaki mellett csendben lenni a komfort legmélyebb szintje számunkra. Ne piszkálj, vagy csinálj viccet belőlünk, emiatt kell mindenféle kitalált fejfájással és egyéb kifogásokkal előjönnünk minden alkalommal. A csend jó dolog, rendben?
• Néha viszont imádunk beszélni. Sokat. Ez azt jelenti, hogy biztonságban érezzük magunkat körülötted.
• Ha megnyílunk neked, és te vagy nem hallgatsz meg, vagy kritizálsz, akkor nagy eséllyel egy életre elvágtad magad nálunk. Ha nem tudunk megnyílni neked, mert nem hallgatsz meg, vagy nem érdekel, akkor még inkább. Kizárólag őszinte, valódi, mély, és egyenrangú felekből álló emberi kapcsolatokra van szükségünk.
• Mindegy mennyire szeretünk, vagy mennyire állsz közel hozzánk, szükségünk van melletted sok egyedüllétre. Feltöltődni.
• Néha látszólag minden ok nélkül mondunk le programokat, mert nem érezzük úgy, hogy lenne elég energiánk megbirkózni a dolog szociális részével. Ne vedd magadra.
• Szeretjük rugalmasra hagyni a terveinket, mert lehet abban a pillanatban jól érezzük magunkat, de a megbeszélt időben nem lesz kedvünk emberekhez. Viszont ha nem fixálunk valamit, akkor tuti hogy a végén lemondunk mindent, 22-es csapdája.
• Néha úgy teszünk, mintha baromi elfoglaltak lennénk, és virágzó szociális életünk lenne, mert úgy érezzük, hogy csak így tudunk beilleszkedni egy extrovertáltak uralta világba. Kevesek értenek meg minket, vagy veszik a fáradságot, hogy kicsalogassanak a csigaházból.
• Gyűlöljük a fecsegést. Felnézünk azokra, akik képesek fenntartani egy beszélgetést a semmiről, mert nekünk ez hihetetlenül stresszes és nagyon hamar leszívja az energiánkat.
• Azonban képesek vagyunk három órán keresztül beszélgetni űrhajókról, politikáról, halálról, ufókról, vagy az élet értelméről gond nélkül. Szeretünk mélyre menni.
• Valószínűleg ez az oka, hogy apró körben mozgunk. Nincs millió ismerősünk, nem pacsi-puszizunk 25 emberrel, ha belépünk egy terembe, kizárólag olyanokkal töltjük az időnket, akiket tényleg kedvelünk.
• Nem vagyunk túl jók a kapcsolattartásban. Ha szükséged van ránk, akkor mindig ott leszünk, de nem várd hogy konzisztensek legyünk. Nem kedvelünk kevésbé, mert eltűntünk három hétre, csak szükségünk volt erre az időre.- A legnagyobb rémálmunk azok az emberek, akik kizárólag csak magukról tudnak beszélni, és senki másnak nem adnak teret a beszélgetésben. Akik mindig közbevágnak, túllicitálják a történeteidet, és soha nem hallgatnak meg, vagy kérdeznek bármit. Öt perc egy ilyennel, és pirosan villog az akkunk.
• Néha beszélünk, csak hogy megtöltsük a kellemetlen csendeket. Ostoba, oda nem való, vagy kínos dolgokat mondunk, utána pedig annyira szégyelljük magunkat, hogy megesküszünk, hogy soha többet nem fogunk megszólalni.
• Ha elkerülhető, akkor nem beszélünk magunkról olyanoknak, akiket nem ismerünk. Ha nagyon muszáj, akkor inkább viccet csinálunk belőle.
• Nyilvános helyen beszélni, vagy egy komplett terem teljes figyelmét élvezni a rémálmunk.
• Utáljuk a telefonbeszélgetéseket. Pont annyira hirtelen és kellemes, mintha egy hátba rúgással leküldenének egy szikláról az óceánba. Öt másodperc alatt kell teljes szociális készültségbe kerülni, és néha ez öt óra alatt sem sikerül.
• Az első randik állásinterjúk borral. Napokig izgatottan várjuk, aztán aznap tízszer meggondoljuk, hogy lemondjuk-e. Nem maradhatnánk inkább ágyban?
• Szeretünk sms-ezni ( A kivétel vagyok, Én nem ), általánosságban jobbak vagyunk írásban ( Én nem. Inkább szóban ). Az extrovertáltak utálják a kommunikáció ezen formáját, mert annyira személytelen, de mi imádjuk, mert van lehetőségünk megrágni és kiköpni. ( Nálam Inkább a beszéd, mert szeretem látni a reakciókat és fontos a gesztikuláció is...az "érvelésem a hitelesség" egyik igen fontos eleme ) Egy vakrandi előtt remek útja, hogy megtudd egyáltalán van-e értelme valakire pazarolni az energiád, elkerülve a horrorfilmbe illő élményeket.
• A párkapcsolati célunk szimplán az, hogy találjunk valakit, aki megérti, hogy egyedül kell hagyniuk minket. Legyünk együtt egyedül!
• Ha velünk jársz, akkor a komfortos magányunkkal kelsz konkurenciaharcba. Ha sok időt töltünk veled, azt jelenti, hogy legalább annyira szeretünk, mint a magunkkal eltöltött időnket, ami nagy dolog!
• Nagyon szeretnénk spontának lenni, és kalandokra indulni, de nem igazán jutunk el idáig soha, ahhoz el kéne hagynunk a komfortzónánkat. Szóval imádunk és értékelünk mindenkit, aki kalandokra visz minket.
• Lemondani programokat, vagy érezni az örömöt egy más által lemondott program miatt a mi drogunk.
• Hajlamosak vagyunk szarkasztikusnak lenni. Ez a mi módszerünk arra, hogy kartávolságban tartsuk az embereket.
• Nem bírjuk elviselni a felesleges fizikai kontaktust. Ha még nem tartunk ott, vagy nem tudod, hogy ott tartunk-e, ne nyúlj hozzánk. A személyes terünk szent.
• Nem vagyunk hajlandóak elviselni grandiózusan mű embereket. Hangos, idegesítő, ijesztően vidám, kösz nem. Nem kérünk maciölelést, és műmosollyal előadott bókokat, ezekkel te leszel az ősellenségünk.
• Igyekszünk elkerülni a hangos embereket, úgy ahogy vannak. Annyira intenzív a jelenlétük, hogy minden energiát elhasználtak a teremben.
• Valószínűleg nem fogunk olyan munkákban kikötni, ahol emberekkel kell foglalkoznunk.  ( Szintén a kivétel vagyok. Én szeretem ) Ezen kívül jó ötlet, ha semmi ilyesmire nem kényszerítetek minket – szarok vagyunk benne, és egyszerre érezzük magunkat szorongó roncsnak és kudarcnak. (Köszi, szülők)
• Gyermekként valószínűleg a legboldogabb élményeink azok voltak, amikor egyedül hagytak az üres házban.
• Rettegünk a nyilvános megaláztatástól. Nem tudunk röhögni magunkon, addig fogjuk a fejünkben vissza- és visszajátszani, amíg meg nem őrülünk.
• Nehezünkre esnek az olyan mindennapi dolgok, mint kaját rendelni az étteremben, vagy felhívni a telefonszolgáltatót, úgyhogy előtte mindig elpróbáljuk a fejünkben, hogy mit akarunk mondani.
• Mindig kétélű gondolatokkal küzdünk. Szeretnénk barátokat, és hogy meghívjanak mindenhova, de aztán nem akarunk elmenni. Néha magányosak vagyunk, de csak olyanokat szeretnénk magunk körül, akiket szeretünk, viszont ők is menjenek inkább haza egy idő után. UGH!
Állítólag csak a népesség 25%-a introvertált, így nem igazán tesznek erőfeszítéseket arra, hogy megértsék ezt a fenomenont. Furán vagyunk titulálva, és azt mondják, hogy szimplán csak ki kéne másznunk a csigaházból, és a mindig zsizsegő extrovertáltakkal szocializálódni. Ez nyilván nem így működik. Kérlek vegyétek tudomásul a létezésünket, és legyetek velünk türelmesek. Szerető, okos, vidám emberek vagyunk, amire rájöhetsz, amikor megismersz minket. Ezen kívül rendkívül hűségesek és ragaszkodóak vagyunk, mert megválogatjuk, hogy kit engedünk közel magunkhoz.
Üdv a kis világunkban! 
Szerző: Molnár Dorka
http://globalisvilag.com/2016/08/02/hasznalati-utasitas-introvertalt-emberekhez/

• Az introvertáltakra sem lehet sablont húzni, hiszen az extroverzió–introverzió skáláján helyezkedünk el mindannyian, és helyzettől meg a környezettől függően változhat, éppen hol állunk ezen a skálán. Jonathan Cheek, amerikai pszichológus javaslatára sorolták az introvertáltakat további négy csoportba. Vannak

  • a szociális introvertáltak, akik nyitottak a világra, de kisebb társaságban érzik komfortosan magukat;
  • a mentális introvertáltak roppant gazdag fantáziájuknak köszönhetően nagyon sok időt töltenek a saját gondolataikba merülve;
  • a szorongó introvertáltak nem érzik jól magukat társaságban, és kifejezetten emésztik magukat egy-egy szociális érintkezés kapcsán;
  • a visszafogott introvertáltaknak pedig minden egyes tettét hosszabb megfontolás előzi meg.

  De hogy ne legyen olyan egyszerű a helyzet, az utóbbi időben megjelent az ambivertált személyiségtípus leírása is.

  Az ambivertáltak a skála közepén helyezkednek el, és kaméleonszerűen a helyzettől, a környezettől függően tudnak extrovertáltként vagy introvertáltként is viselkedni.

Én egy teszt alapján, - Inkább kifelé forduló ambivertált vagy.

Jellemző mondatod: „Ha az introvertáltak kaktuszok, az extrovertáltak meg orchideák, akkor én rózsa vagyok: gyönyörködj bennem nyugodtan, de ne merj hozzám érni, mert kurvára megszúrlak.”

Online nosztalgia

Nosztalgiáztam kicsit. Igaz, csak így online térképen, de így is jó volt végigjárni ifjúságom helyszínét. Nagyatád. Ott kezdtem a hivatásomat pályakezdőként. Majdnem ott ért véget a pályafutásom, majd pár Embernek köszönhetően ott értem el életem legnagyobb, legszebb sikereit is. Egy Embert mindenképp meg kell említsek közülük...Ő egyetlen lépésével sokat tett azért hogy én hivatásos katona maradjak és sikeres... Ander István őrnagy. ... Máig minden tiszteletem az övé. Ő egy kedves, csendes, mindig mosolygós, csupa jóindulat EMBER, Parancsnok volt. Ő vette észre először hogy bennem sokkal több van, mint amit addig mások meglátni akartak. Aztán még valaki... Kozma Miklós alezredes úr. -Kőkemény parancsnok. Fura egy viszony volt a kettőnké. A folyamatos "szekírozásával", megkülönböztető kiemelt rám figyelésével, bizalmával erőt, hitet adott nekem. Katona maradtam, Katona lettem...sikeres és jó. ... Köszönöm nekik! Ander István őrnagy és Kozma Miklós alezredes urak. Még pár nevet említhetnék, de ők ketten voltak a meghatározóak hogy én hivatásos katona maradjak és jó parancsnok, sikeres legyek.
-Aztán Nagyatád...Ott lettem Apa, ott született első fiam Richárd. Akkor még nem tudtam milyen apa akarok lenni, csak azt tudtam,...milyen nem. Azt hiszem...bár erre csak a Fiaim adhatnak hiteles választ..., talán sikerült jó apának lennem.
Nosztalgiáztam. 

30 év romjai és egy, illetve három város.

Namaste! smile hangulatjel ( hűűű de rég kezdtem így ) Szebb estéket kívánok! péntek óta időnként elfog az írhatnék vágy, osztán hogy neki kezdenék izibe el is száll. Politikárul nem írok. ( ha esetleg észre vételeztétek...arrul egyre kevésbé írok, alig neha szólok hozzá ) Hányási meg lődözhetnéki ingerem támad tüle na. 
-Szojval írhatnék,...izzé..., közölhetnék vágyam keletkezik neha péntek óta, merthogy.... Merthogy voltam Kaposváron a héten. Múlt szombaton mentem, csütörtökön jöttem. Előző életünk ( Richárd fiam 29, Dávid fiam 24, enyém 30 évnyi ) romjai egy részének ( marad még így is ki tuggya meddig...) eltakarítása volt a cél. Ültem egyedül a nagy csöndben este a romokat bámulva a szobában és végig gondoltam azt a 30 évet... Nem így terveztem, nem így álmodtam..... Aztán sétáltam is egyet a városban, közben gondolkodva az ott töltött 24 éven. ... Énekelhetném az EDDA-val..."Mindent itt hagyok, mit -Kaposvár- adhatott,
Igen, holnap, holnap indulok.
Igen, elhagyom a várost, elhagyom, ha nem fogad magába." Merthogy Kaposvár és én valahogy valamiért sosem tudtunk összebarátkozni. Sosem éreztem otthonomnak, csak egy helynek ahol lakunk, dolgozom... Valahogy olyan hideg rideg jellegtelen személytelen egyéniség nélküli depis volt nekem az a város. Mondhatom...Életem legpocsékabb 24 éve volt mindazok ellenére, hogy közben piszok nehézségek közt felneveltem kettő csodálatos fiamat. Mindazok ellenére hogy az ottani beosztásomat szerettem és jól éreztem magam benne. ... még a egy kettő némely főnökeimmel való "küzdés" ellenére is. Még a ...na a volt kollégáimról egy kettő tisztelet a kivételnek kategória kivételével inkább most nem..... 30 év...1985 - 2015 ...1985 - 1990 Nagyatád. 1990-1991 Nagykanizsa. 1991 - 2005 Kaposvár 2005 - 2015 Kaposvár. .......... 
További szebb estéket kívánok!

ui.
Kaposvár az a város ahol túl sokat veszítettem és túl keveset nyertem. Kaposvár az a város, ahol egész életem során annyi gerinctelen talpnyalóval mint ott..., még nem találkoztam sehol máshol.

Elveszett életek.

2014 április 08-án a facebook-on tettem közzé. Azóta nagyot változott az életem, bár a múlt még mindíg nyomaszt, időnként vissza vissza tér és ad egy egy pofont, figyelmeztet..., nehogy "eltévedjek" és azt higgyem hogy... Mert hát ugye... a múltunk vagyunk mi magunk. Tetszik vagy nem, tagadjuk vagy elfogadjuk, akkor is így van ez. 

 - Találtam - Elkértem - Elhoztam .... Csak mert rólam is szól.

"Órák óta megy. Bolyong. Céltalanul.
Nem tudja, hol jár épp. Semmi sem ismerős. És mégis, minden az.
Keres valamit. Valamit, ami elveszett. Vagy tán nem is volt.
Egy árnyas padot, amin megpihenhet.
Egy arcot, amibe belefelejtkezhet.
Egy szempárt, amibe elmerülhet.
Egy mosolyt, ami megmosolyogtatja.
Egy kezet, amiben megkapaszkodhat.
Egy vállat, amire ráborulhat.

De nincs, sehol sincs.

Körülötte leszegett fejű emberek sietnek a semmibe.
Boldog, összesímuló párok lebegnek tova.
Gyermekeikkel fogócskázó anyák nevetve szállnak a múló időben.
Autók suhannak, bűzt és zajt árasztva.
Minden él, lüktet, harsog.

Csak ő halott.
Csak őt nem látja senki.

Pedig itt van. És megy. Tovább. Lázasan keresve, ami " nincs sehol ". Belenézve minden arcba, kikutatva minden zugot. Üressé vált szívvel, aggyal, monotonon lépdelve. Már nem érzi a fáradtságot, nem hallja üres gyomra korgását.
Csak a zakatoló hangot a fejében:
- Meg kell annak lenni! Muszáj megtalálnod!

Lassan átveszi a ritmusát. Ütemére lépdel. S motyogja maga elé, monoton elhaló hangon.

- Elvesztett valamit? Segíthetek?

- Csak az életem. Az én életem!"