Csak elmélkedtem......

Elmélkedtem cseppet. Szoktam azt is, néha csak kicsit, néha többet, néha hangosan, néha csak úgy csendben magamban.
Most spec. csak cseppet és csendben magamban.
Elmélkedtem.... Sokszorosan jobban tisztelem, sőt inkább szeretem, kedvelem azokat az embereket kikről tudom..., másoknál?...többeknél?..nálamnál?... kisebb tudással rendelkeznek, de ezt ők is tudják magukról, elfogadják ezt , tisztességgel viselik. Ha beszélgetünk, ennek tudatában értelmesen intelligensen lehet velük beszélgetni, kérdeznek értelmesen, vagy hallgatnak figyelmesen.
Szóval...sokszorta jobban tisztelem, kedvelem, becsülöm az előbb említett embereket, mint azokat kik azt hiszik magukról ők a hűde milyen okosok, aztán nem képesek másra mint üres frázisokat puffogtatni, magasröptű semmitmondásokat elővezetni rettenet nagy okosság...oskodásként. ...és még mindezek mellé szenttül megvannak győződve róla...ők most hűde okosak voltak s győztek...legyőztek egy vitában...nak nem nevezném, igen egyoldalú nemistudom miben. ...és győzelmük biztos tudatában győzelemittasan örömködnek. Egyébként is.... Egy beszélgetésben egy eszmecserében NEM GYŐZNI kell...NEM LEGYŐZNI kell a másikat, hanem esetleg meggyőzni, de leginkább értelmesen véleményt cserélni, újabb ismeretekre szert tenni, esetleg a saját tudásunkat ismereteinket elveinket nézeteinket gondolatainkat megerősíteni kiforrottabbá tenni.

Csak elmélkedtem......

Nem mellékesen jegyzem meg... A nálamnál többeknél okosabbakat, több tudásúakat is tisztelem, kedvelem ha az okosabbságát, többtúdásúságát nem érezteti másokkal, velem fellengzős önteltséggel kivagyisággal.

Mondom... "tisztelem kedvelem"!....de soha nem hunyászkodom meg, nem húzódom össze reszketegen félve kisebbrendűséget érezve.

Használati utasítás introvertált emberekhez.

Állítólag én is az vagyok. ...úgyhogy.... 

Szia, introvertált vagyok. Ez nem egy betegség vagy anomália, ez a személyiségem. A definíció szerint a saját fejünkben élünk, és csak úgy tudjuk feltölteni az energiaszintünket, ha egyedül vagyunk. A szociális interakciók elfárasztanak és leszívnak minket, és szükségünk van csendre és magányra, hogy újra emberek legyünk.

Szóval a nagy probléma, hogy legtöbbször arrogánsnak tűnünk, mintha azért nem szocializálódnánk másokkal, mert azt hisszük, hogy jobbak vagyunk nálunk. Azonban valójában küzdünk azzal, hogy jó benyomást keltsünk, hogy fenntartsuk a beszélgetést, hogy extrovertáltnak tűnjünk, és nem szeretnénk megtapasztalni ezt a szorongást, pláne nem kivetíteni másokra, szóval inkább magunknak maradunk. Az emberek megtöltik a hallgatásunknak a saját interpretációikkal, mert nem tudnak mit kezdeni a definíció teljes hiányával, szóval ránk nyomják a “nagyképű” vagy “félénk” címkét.

• Nem vagyunk depressziósak, félénkek, undokok, vagy antiszociálisak – a legtöbbünk legalább is. Azok vagyunk, akik vagyunk, nem kell többet beleképzelni.

•  Ha folyamatosan mély vízbe dobnak, mielőtt energiát gyűjthettünk volna előtte, vagy olyan környezetben kell léteznünk, ahol nem értenek meg minket, komoly szorongásos betegségeket, pánikrohamokat, vagy egyéb fizikai tüneteket is kifejleszthetünk.

• Nem mindegyikünk otthon ülő típus, van aki rendkívül társaságkedvelő (mint például én is), csak gyakorlás kérdése. Rá kell kényszerítenünk magunkat, hogy elhagyjuk a lakást, csak hogy elkerüljük, hogy a könyv összes kifogását felsoroljuk ennek elkerülése érdekében. Veszélyes spirál ez, ami könnyen beszippant, van aki azért nem hagyja el a kuckóját, mert már teljesen elszokott tőle, és azért szokott el tőle, mert soha nem indul el.
• Túlgondolunk és túlanalizálunk sok mindent, mert túl sok időt töltünk el a fejünkben.
• Megfigyelők vagyunk. Felmérjük az új szituációkat és embereket, akkor kezdünk interakcióba lépni, ha már mindent helyére tettünk a fejünkben. Általánosságban csak akkor vagyunk elemünkben, ha minden otthonos és jól ismert.
• Néha nagyon csendesek vagyunk. Nem azért, mert rossz kedvünk, vagy valami problémánk van. Valaki mellett csendben lenni a komfort legmélyebb szintje számunkra. Ne piszkálj, vagy csinálj viccet belőlünk, emiatt kell mindenféle kitalált fejfájással és egyéb kifogásokkal előjönnünk minden alkalommal. A csend jó dolog, rendben?
• Néha viszont imádunk beszélni. Sokat. Ez azt jelenti, hogy biztonságban érezzük magunkat körülötted.
• Ha megnyílunk neked, és te vagy nem hallgatsz meg, vagy kritizálsz, akkor nagy eséllyel egy életre elvágtad magad nálunk. Ha nem tudunk megnyílni neked, mert nem hallgatsz meg, vagy nem érdekel, akkor még inkább. Kizárólag őszinte, valódi, mély, és egyenrangú felekből álló emberi kapcsolatokra van szükségünk.
• Mindegy mennyire szeretünk, vagy mennyire állsz közel hozzánk, szükségünk van melletted sok egyedüllétre. Feltöltődni.
• Néha látszólag minden ok nélkül mondunk le programokat, mert nem érezzük úgy, hogy lenne elég energiánk megbirkózni a dolog szociális részével. Ne vedd magadra.
• Szeretjük rugalmasra hagyni a terveinket, mert lehet abban a pillanatban jól érezzük magunkat, de a megbeszélt időben nem lesz kedvünk emberekhez. Viszont ha nem fixálunk valamit, akkor tuti hogy a végén lemondunk mindent, 22-es csapdája.
• Néha úgy teszünk, mintha baromi elfoglaltak lennénk, és virágzó szociális életünk lenne, mert úgy érezzük, hogy csak így tudunk beilleszkedni egy extrovertáltak uralta világba. Kevesek értenek meg minket, vagy veszik a fáradságot, hogy kicsalogassanak a csigaházból.
• Gyűlöljük a fecsegést. Felnézünk azokra, akik képesek fenntartani egy beszélgetést a semmiről, mert nekünk ez hihetetlenül stresszes és nagyon hamar leszívja az energiánkat.
• Azonban képesek vagyunk három órán keresztül beszélgetni űrhajókról, politikáról, halálról, ufókról, vagy az élet értelméről gond nélkül. Szeretünk mélyre menni.
• Valószínűleg ez az oka, hogy apró körben mozgunk. Nincs millió ismerősünk, nem pacsi-puszizunk 25 emberrel, ha belépünk egy terembe, kizárólag olyanokkal töltjük az időnket, akiket tényleg kedvelünk.
• Nem vagyunk túl jók a kapcsolattartásban. Ha szükséged van ránk, akkor mindig ott leszünk, de nem várd hogy konzisztensek legyünk. Nem kedvelünk kevésbé, mert eltűntünk három hétre, csak szükségünk volt erre az időre.- A legnagyobb rémálmunk azok az emberek, akik kizárólag csak magukról tudnak beszélni, és senki másnak nem adnak teret a beszélgetésben. Akik mindig közbevágnak, túllicitálják a történeteidet, és soha nem hallgatnak meg, vagy kérdeznek bármit. Öt perc egy ilyennel, és pirosan villog az akkunk.
• Néha beszélünk, csak hogy megtöltsük a kellemetlen csendeket. Ostoba, oda nem való, vagy kínos dolgokat mondunk, utána pedig annyira szégyelljük magunkat, hogy megesküszünk, hogy soha többet nem fogunk megszólalni.
• Ha elkerülhető, akkor nem beszélünk magunkról olyanoknak, akiket nem ismerünk. Ha nagyon muszáj, akkor inkább viccet csinálunk belőle.
• Nyilvános helyen beszélni, vagy egy komplett terem teljes figyelmét élvezni a rémálmunk.
• Utáljuk a telefonbeszélgetéseket. Pont annyira hirtelen és kellemes, mintha egy hátba rúgással leküldenének egy szikláról az óceánba. Öt másodperc alatt kell teljes szociális készültségbe kerülni, és néha ez öt óra alatt sem sikerül.
• Az első randik állásinterjúk borral. Napokig izgatottan várjuk, aztán aznap tízszer meggondoljuk, hogy lemondjuk-e. Nem maradhatnánk inkább ágyban?
• Szeretünk sms-ezni ( A kivétel vagyok, Én nem ), általánosságban jobbak vagyunk írásban ( Én nem. Inkább szóban ). Az extrovertáltak utálják a kommunikáció ezen formáját, mert annyira személytelen, de mi imádjuk, mert van lehetőségünk megrágni és kiköpni. ( Nálam Inkább a beszéd, mert szeretem látni a reakciókat és fontos a gesztikuláció is...az "érvelésem a hitelesség" egyik igen fontos eleme ) Egy vakrandi előtt remek útja, hogy megtudd egyáltalán van-e értelme valakire pazarolni az energiád, elkerülve a horrorfilmbe illő élményeket.
• A párkapcsolati célunk szimplán az, hogy találjunk valakit, aki megérti, hogy egyedül kell hagyniuk minket. Legyünk együtt egyedül!
• Ha velünk jársz, akkor a komfortos magányunkkal kelsz konkurenciaharcba. Ha sok időt töltünk veled, azt jelenti, hogy legalább annyira szeretünk, mint a magunkkal eltöltött időnket, ami nagy dolog!
• Nagyon szeretnénk spontának lenni, és kalandokra indulni, de nem igazán jutunk el idáig soha, ahhoz el kéne hagynunk a komfortzónánkat. Szóval imádunk és értékelünk mindenkit, aki kalandokra visz minket.
• Lemondani programokat, vagy érezni az örömöt egy más által lemondott program miatt a mi drogunk.
• Hajlamosak vagyunk szarkasztikusnak lenni. Ez a mi módszerünk arra, hogy kartávolságban tartsuk az embereket.
• Nem bírjuk elviselni a felesleges fizikai kontaktust. Ha még nem tartunk ott, vagy nem tudod, hogy ott tartunk-e, ne nyúlj hozzánk. A személyes terünk szent.
• Nem vagyunk hajlandóak elviselni grandiózusan mű embereket. Hangos, idegesítő, ijesztően vidám, kösz nem. Nem kérünk maciölelést, és műmosollyal előadott bókokat, ezekkel te leszel az ősellenségünk.
• Igyekszünk elkerülni a hangos embereket, úgy ahogy vannak. Annyira intenzív a jelenlétük, hogy minden energiát elhasználtak a teremben.
• Valószínűleg nem fogunk olyan munkákban kikötni, ahol emberekkel kell foglalkoznunk.  ( Szintén a kivétel vagyok. Én szeretem ) Ezen kívül jó ötlet, ha semmi ilyesmire nem kényszerítetek minket – szarok vagyunk benne, és egyszerre érezzük magunkat szorongó roncsnak és kudarcnak. (Köszi, szülők)
• Gyermekként valószínűleg a legboldogabb élményeink azok voltak, amikor egyedül hagytak az üres házban.
• Rettegünk a nyilvános megaláztatástól. Nem tudunk röhögni magunkon, addig fogjuk a fejünkben vissza- és visszajátszani, amíg meg nem őrülünk.
• Nehezünkre esnek az olyan mindennapi dolgok, mint kaját rendelni az étteremben, vagy felhívni a telefonszolgáltatót, úgyhogy előtte mindig elpróbáljuk a fejünkben, hogy mit akarunk mondani.
• Mindig kétélű gondolatokkal küzdünk. Szeretnénk barátokat, és hogy meghívjanak mindenhova, de aztán nem akarunk elmenni. Néha magányosak vagyunk, de csak olyanokat szeretnénk magunk körül, akiket szeretünk, viszont ők is menjenek inkább haza egy idő után. UGH!
Állítólag csak a népesség 25%-a introvertált, így nem igazán tesznek erőfeszítéseket arra, hogy megértsék ezt a fenomenont. Furán vagyunk titulálva, és azt mondják, hogy szimplán csak ki kéne másznunk a csigaházból, és a mindig zsizsegő extrovertáltakkal szocializálódni. Ez nyilván nem így működik. Kérlek vegyétek tudomásul a létezésünket, és legyetek velünk türelmesek. Szerető, okos, vidám emberek vagyunk, amire rájöhetsz, amikor megismersz minket. Ezen kívül rendkívül hűségesek és ragaszkodóak vagyunk, mert megválogatjuk, hogy kit engedünk közel magunkhoz.
Üdv a kis világunkban! 
Szerző: Molnár Dorka
http://globalisvilag.com/2016/08/02/hasznalati-utasitas-introvertalt-emberekhez/

• Az introvertáltakra sem lehet sablont húzni, hiszen az extroverzió–introverzió skáláján helyezkedünk el mindannyian, és helyzettől meg a környezettől függően változhat, éppen hol állunk ezen a skálán. Jonathan Cheek, amerikai pszichológus javaslatára sorolták az introvertáltakat további négy csoportba. Vannak

  • a szociális introvertáltak, akik nyitottak a világra, de kisebb társaságban érzik komfortosan magukat;
  • a mentális introvertáltak roppant gazdag fantáziájuknak köszönhetően nagyon sok időt töltenek a saját gondolataikba merülve;
  • a szorongó introvertáltak nem érzik jól magukat társaságban, és kifejezetten emésztik magukat egy-egy szociális érintkezés kapcsán;
  • a visszafogott introvertáltaknak pedig minden egyes tettét hosszabb megfontolás előzi meg.

  De hogy ne legyen olyan egyszerű a helyzet, az utóbbi időben megjelent az ambivertált személyiségtípus leírása is.

  Az ambivertáltak a skála közepén helyezkednek el, és kaméleonszerűen a helyzettől, a környezettől függően tudnak extrovertáltként vagy introvertáltként is viselkedni.

Én egy teszt alapján, - Inkább kifelé forduló ambivertált vagy.

Jellemző mondatod: „Ha az introvertáltak kaktuszok, az extrovertáltak meg orchideák, akkor én rózsa vagyok: gyönyörködj bennem nyugodtan, de ne merj hozzám érni, mert kurvára megszúrlak.”

Online nosztalgia

Nosztalgiáztam kicsit. Igaz, csak így online térképen, de így is jó volt végigjárni ifjúságom helyszínét. Nagyatád. Ott kezdtem a hivatásomat pályakezdőként. Majdnem ott ért véget a pályafutásom, majd pár Embernek köszönhetően ott értem el életem legnagyobb, legszebb sikereit is. Egy Embert mindenképp meg kell említsek közülük...Ő egyetlen lépésével sokat tett azért hogy én hivatásos katona maradjak és sikeres... Ander István őrnagy. ... Máig minden tiszteletem az övé. Ő egy kedves, csendes, mindig mosolygós, csupa jóindulat EMBER, Parancsnok volt. Ő vette észre először hogy bennem sokkal több van, mint amit addig mások meglátni akartak. Aztán még valaki... Kozma Miklós alezredes úr. -Kőkemény parancsnok. Fura egy viszony volt a kettőnké. A folyamatos "szekírozásával", megkülönböztető kiemelt rám figyelésével, bizalmával erőt, hitet adott nekem. Katona maradtam, Katona lettem...sikeres és jó. ... Köszönöm nekik! Ander István őrnagy és Kozma Miklós alezredes urak. Még pár nevet említhetnék, de ők ketten voltak a meghatározóak hogy én hivatásos katona maradjak és jó parancsnok, sikeres legyek.
-Aztán Nagyatád...Ott lettem Apa, ott született első fiam Richárd. Akkor még nem tudtam milyen apa akarok lenni, csak azt tudtam,...milyen nem. Azt hiszem...bár erre csak a Fiaim adhatnak hiteles választ..., talán sikerült jó apának lennem.
Nosztalgiáztam. 

30 év romjai és egy, illetve három város.

Namaste! smile hangulatjel ( hűűű de rég kezdtem így ) Szebb estéket kívánok! péntek óta időnként elfog az írhatnék vágy, osztán hogy neki kezdenék izibe el is száll. Politikárul nem írok. ( ha esetleg észre vételeztétek...arrul egyre kevésbé írok, alig neha szólok hozzá ) Hányási meg lődözhetnéki ingerem támad tüle na. 
-Szojval írhatnék,...izzé..., közölhetnék vágyam keletkezik neha péntek óta, merthogy.... Merthogy voltam Kaposváron a héten. Múlt szombaton mentem, csütörtökön jöttem. Előző életünk ( Richárd fiam 29, Dávid fiam 24, enyém 30 évnyi ) romjai egy részének ( marad még így is ki tuggya meddig...) eltakarítása volt a cél. Ültem egyedül a nagy csöndben este a romokat bámulva a szobában és végig gondoltam azt a 30 évet... Nem így terveztem, nem így álmodtam..... Aztán sétáltam is egyet a városban, közben gondolkodva az ott töltött 24 éven. ... Énekelhetném az EDDA-val..."Mindent itt hagyok, mit -Kaposvár- adhatott,
Igen, holnap, holnap indulok.
Igen, elhagyom a várost, elhagyom, ha nem fogad magába." Merthogy Kaposvár és én valahogy valamiért sosem tudtunk összebarátkozni. Sosem éreztem otthonomnak, csak egy helynek ahol lakunk, dolgozom... Valahogy olyan hideg rideg jellegtelen személytelen egyéniség nélküli depis volt nekem az a város. Mondhatom...Életem legpocsékabb 24 éve volt mindazok ellenére, hogy közben piszok nehézségek közt felneveltem kettő csodálatos fiamat. Mindazok ellenére hogy az ottani beosztásomat szerettem és jól éreztem magam benne. ... még a egy kettő némely főnökeimmel való "küzdés" ellenére is. Még a ...na a volt kollégáimról egy kettő tisztelet a kivételnek kategória kivételével inkább most nem..... 30 év...1985 - 2015 ...1985 - 1990 Nagyatád. 1990-1991 Nagykanizsa. 1991 - 2005 Kaposvár 2005 - 2015 Kaposvár. .......... 
További szebb estéket kívánok!

ui.
Kaposvár az a város ahol túl sokat veszítettem és túl keveset nyertem. Kaposvár az a város, ahol egész életem során annyi gerinctelen talpnyalóval mint ott..., még nem találkoztam sehol máshol.

Elveszett életek.

2014 április 08-án a facebook-on tettem közzé. Azóta nagyot változott az életem, bár a múlt még mindíg nyomaszt, időnként vissza vissza tér és ad egy egy pofont, figyelmeztet..., nehogy "eltévedjek" és azt higgyem hogy... Mert hát ugye... a múltunk vagyunk mi magunk. Tetszik vagy nem, tagadjuk vagy elfogadjuk, akkor is így van ez. 

 - Találtam - Elkértem - Elhoztam .... Csak mert rólam is szól.

"Órák óta megy. Bolyong. Céltalanul.
Nem tudja, hol jár épp. Semmi sem ismerős. És mégis, minden az.
Keres valamit. Valamit, ami elveszett. Vagy tán nem is volt.
Egy árnyas padot, amin megpihenhet.
Egy arcot, amibe belefelejtkezhet.
Egy szempárt, amibe elmerülhet.
Egy mosolyt, ami megmosolyogtatja.
Egy kezet, amiben megkapaszkodhat.
Egy vállat, amire ráborulhat.

De nincs, sehol sincs.

Körülötte leszegett fejű emberek sietnek a semmibe.
Boldog, összesímuló párok lebegnek tova.
Gyermekeikkel fogócskázó anyák nevetve szállnak a múló időben.
Autók suhannak, bűzt és zajt árasztva.
Minden él, lüktet, harsog.

Csak ő halott.
Csak őt nem látja senki.

Pedig itt van. És megy. Tovább. Lázasan keresve, ami " nincs sehol ". Belenézve minden arcba, kikutatva minden zugot. Üressé vált szívvel, aggyal, monotonon lépdelve. Már nem érzi a fáradtságot, nem hallja üres gyomra korgását.
Csak a zakatoló hangot a fejében:
- Meg kell annak lenni! Muszáj megtalálnod!

Lassan átveszi a ritmusát. Ütemére lépdel. S motyogja maga elé, monoton elhaló hangon.

- Elvesztett valamit? Segíthetek?

- Csak az életem. Az én életem!"

"Talán"

"Talán" .... Talán neki sosem volt "OTTHONA", CSAK lakott valahol. Talán a szíve lelke sem kapott soha "otthont", csak lakott valahol ideig óráig. Talán hinni szeretné, végre OTTHONRA lelt ő és a szíve lelke. Talán.... Szeretni sem tanult meg soha. Talán mert nem tanították? Talán mert hitte..., Szeretni nem lehet megtanulni és nem is kell. Szeretni tudni kell úgy ahogy szívből lélekből önmagától jön. Talán tévedett. Mégis kell szeretetet tanulni? Tudta ő régóta, néha túl sok, néha túl kevés. Ezt tudta adni, ez volt ő igazán ő önmaga az egyénisége. Tanulatlanul bután.... Ki volt a hibás? Talán senki, talán ő önmaga. Nem tudja. Káosz ül e képről benne önmagában. Néha vív csatákat a káosszal. Legyőzi valaha is? Győznie kell egyáltalán? Hagyni azt a káoszt a fenébe? Ki mondja meg? Csak önmagát tudja adni. Jó az vagy rossz?...de csakis önmagát. Sok vagy kevés? Kinek hogyan. Megfelelni másoknak? Rég eldöntötte ő azt már, Megfelelni csakis önmagának akar a benne lévő Embernek.

 Akik megakartak változtatni, ők is azt állították, szeretnek. Valószínű ez igaz is volt, csakhogy ők nem azt a valakit szerették aki voltam, hanem valaki mást akit ők belém képzeltek, egy általuk elképzelt ideált amivé formálni akartak. Igazán az a valódi szeretet mikor azt a valakit szeretjük aki akkor abban a pillanatban az aki és ami változtatás nélkül. Megszeretjük , mert éppen olyan amilyen. Ha már formálni, megváltoztatni akarjuk az állítólagos szeretetünk személyét, akkor nem is őt szeretjük, hanem valakit akit beleképzelünk. Életemben először talán most érzem úgy igazán, Életem párja azt a valakit szerette meg, aki én valójában vagyok. Semmit nem akar elvenni és hozzám tenni sem. Egyszerűen egymás valódi énjét adjuk egymáshoz. Igazán szeretni azt is jelenti, -Ne értem változz meg és Nem érted változom meg, hanem egymáshoz változunk.

Még valamit el kell mondjak. Régen volt mikor életemben először az Alföldön jártam. Akkor és azóta is mindig ahányszor a Dunát átléptem és az Alföldre léptem, valami különös jó érzés fogott el. Eleinte azt hittem a filmekből a regényekből rám ragadt és megismert Alföld régesrégi romantikája ez az érzés. Aztán egy idő után már tudtam de inkább éreztem, ez nem az a "romantika". Ez valami más. Domb vidéki gyerek lévén ( Zala az én szülőhazám ) szeretem a dombokat az erdőket mezőket a völgyeket. Jártam a hegyvidékeken is épp eleget. Szeretem a hegyeket a völgyeket. De valahogy mindig akkor éreztem magam jól ha a domb a hegy tetejére értem. A völgyek is onnan fentről nézve igazán szépek. Ezt sem tudtam miért van így. Aztán egy idő után már tudtam a miértet is. Tudtam épp úgy mint az érzést ami az Alfölddel kapcsolatosan éreztem. Tudtam éreztem, de megfogalmazódni igazán csak most sikerült. Mindezek az érzések az egyéniségemből fakadnak. Ugye a "nyilas" jegy szülötte lévén vagy tán inkább nem is azért...gén hiba ez nálam..., A! Szabadság vágy az. Amikor a dombok hegyek közt járok a dombok hegyek körülvesznek körül zárnak. falakként akadályokként vesznek körbe. Mint a folyó.... A dombok a hegyek állják útját és terelik korlátozzák merre folyjon tovább, merre miképp mehet. Ha a dombtetőn a hegy tetőn állok a végtelen látóhatár a végtelen szabadság érzése az enyém. épp így az Alföld. Az Alföld az a végtelen szabadság érzése amit én éreztem mindig. Nincsenek falak, nincsenek akadályok, csak a végtelen látóhatár a szabadság érzése az hogy Szabad vagyok. Szabadon szállhat a lelkem a képzeletem. Itthon vagyok, Haza értem. ....talán.

Tíz centivel a föld felett: A Nyilas

Majdnem teljesen igaz. 

Egy Nyilas cél nélkül olyan, mint a hal víz nélkül. Ha van egy cél, akkor azt tűzön-vízen keresztül viszi maximális erőbedobással, viszont ha valami nem érdekli, akkor bizony a Nyilas felszínessé válik. Hamar el tudja veszíteni az érdeklődését, és új kalandokba kezd.Lelkesedni tudása irigylésre méltó, az optimizmusáról már ne is beszéljünk! Remek komika, aki sokszor inkább viccesen éli meg az életet, mintsem, hogy túl komolyan vegye azt. Ezért aztán nehéz őt komolyan venni, mégis kiváló beszélgető partner, szellemi társ, aki nem ijed meg a váratlan helyzetektől, könnyen feltalálja magát. A többi tüzes jegyhez hasonlóan, szeret a középpontba kerülni, társasági lény, aki nem szeret egyedül lenni. Az érzelmek kimutatását könnyebben elbagatelizálja, minthogy ki tudná mutatni. Képes megjátszani magát, kényszeressé válni, e mögött a látszólag felszínes viselkedés mögött két ok is húzódhat: egyrészt nehezen tud alkalmazkodni, másrészt nem akarja, hogy kiderüljön gyengesége. A mértékletesség megtanulása minden Nyilas számára tanulandó életfeladat. A túlzások az alaptermészetéhez tartoznak. Képes eltúlozni, felmagasztalni saját képességeit, gondolatait, büszke saját véleményére. Talán emiatt nehezen tud saját korlátain túllépni. Segítő szándékú, aki igyekszik mindig jó lenni: éppen ezért erős a meggyőződése, hogy amit tesz, az mindig jó, és nehezen viseli, ha nem osztják véleményét. A bölcsesség megszerzése fontos számára, hogy az élet céljára és az örök boldogságra rátaláljon. Kevesen gondolnák, hogy féltékeny jegy, aki képes irigyelni mások boldogságát, tudását, de sosem rosszindulatú. Az élet egy Nyilas mellett tűz és lobogás, aki mindig előre tekint, és keresi a nagyobb összefüggéseket. És hogy mit hagy maga mögött, azzal maga sincs sokszor tisztában.

Miért szeressük?
a bajban lehet rá számítani
nagy az igazságérzete
képes tanulni a hibáiból
lelkesedése másokra is átragad
humánus, szeret másokért cselekedni, közösségi ember
optimista
minden helyzetből kivágja magát
jó a humorérzéke, szórakoztató
széles látókörrel rendelkezik, filozofikus
jóindulatú
szeret utazni
tiszteli mások szabadságát
vigyáz a tulajdonára

Mihez kell a jófejségünk?
amikor önfejű, és a középpontba teszi magát
amikor felszínesen, színpadiasan viselkedik
amikor tudálékoskodik, nagyképű, osztja az észt
amikor saját céljai érdekében átlép másokon
megszokásokhoz ragaszkodik
amikor elragadják az ideáljai, elveszti a valóságérzetét
amikor tojik rád, mert más jobban lekötötte a figyelmét

Minek örül?
a meglepetéseknek
ha utazhat, világot láthat
ha a szabadságát meghagyjuk
ha lelkesedhet valamiért
ha mellette állunk, bízunk benne
ha sportolhat
macskaféléknek, lovaknak

Mit ne tegyünk?
ne húzzuk el a mézes madzagot túl sokáig
ne korlátozzuk szabadságvágyát
ne fosszuk meg az álmaitól

Ki illik hozzá? Bárki, akivel közös a cél és hasonló a temperamentum, aki humoros, akire fel tud nézni és föld közelben tartja. Járatos a sportban, művészetekben és örömét leli az utazásban.