Értéke veszített világ....álszent világ

Meghalt egy sportoló...művész...színész...

Orvosok, pedagógusok, pékek, tűzoltók, bolti eladók, katonák, mentősök, kőművesek.... halnak meg naponta, olyanok akik példás életet éltek, kiválóak voltak a szakmájukban a hivatásukban, EMBEREK voltak így csupa nagybetűvel.....Példás családanyák, családapák voltak, igazi hűséges társai a párjuknak, példás anyjuk apjuk a gyerekeiknek, nagyon szerette őt a felesége a férje.... és a családjukon kívül legfeljebb a közvetlen ismerőseik kollégáik gyászolják, nincs hír róluk a sajtóban, nem zeng tőlük a média, nem ír róluk boldog boldogtalan nekrológot..... nem osztják meg a facebookon ezerkettőszázan.... olyanok is akik életükben csak hallottak róla valahol...és nem hullajt könnyeket másik ötezerhatszáz....aki most olvas róla először.... Jóóó! Értem én... sportoló, színész, művész....volt...És? ..... Mitől jár neki több mint a nem sportoló nem művész nem színész.... ezer hasonló példaértékű közembernek? Ám gyászolják, írjanak róla, bánom én, na de hogy napok óta boldog meg boldogtalan "hűdenaaaagy gyászban" van?....és beborítja a sajtót a médiát a frászbukot?... ...olyan álszent hogy .... 

Tudooooom...bunkó vagyok, mert így vélekedem, sőt még bunkóbb műveletlen, mert ezeddig gőzöm nem volt róla ki ez a valaki....

Életemben soha nem értettem ezt az értéke borult qrva világot. 

Mitől ér egy sportoló egy színész egy művész többet, mitől nagyobb "érték" .....mint egy orvos egy mentős egy tűzoltó akik naponta életeket mentenek, sokszor a saját életük kockáztatásával? ... Mitől ér többet mint az ápoló aki jócskán alulfizetve meg nem becsülve naponta mossa a szaros valagát a hozzátartozóinknak ápol gondoskodik rólunk?...Mitől ér többet mint a pedagógus aki igyekszik valami tudományt önteni a hülyegyerekeink fejébe? ... Vagy a péknél? ...aki ott áll nyolc órát a forró kemencénél és süti a napi betevődet? ... vagy a kőművesnél aki megépíti a házadat? ... az ácsnál aki tetőt rak föléd? A közmunkásnál aki az utcán eltakarítja utánad a mocskodat? A bolti eladónál aki kiszolgál a napi átlag x mennyiségű ilyen olyan hisztériás vásárló után is? A rendőrnél a katonánál aki vigyázza békés álmodat? ...és még sok sok "hétköznapi" EMBERT sorolhatnék akik példásak, önfeláldozóak, EMBEREK a munkájukban a hivatásukban a családjukban anyaként apaként és sosem kapnak glóriát, mégcsak kellő figyelmet sem, nemhogy elismerést, kitüntetést, hírnevet...nem is várnak... Teszik a dolguk. ..és mégis ha meghalnak? ...nincs hír, nincs ezer megosztás, nem hullajt könnyeket értük boldog boldogtalan, nem ír nekrológot hozzájuk róluk senki, nem osztogatják ezrek és nem....gyászolják? 

... olyanok is ezrével akik addig csak hallottak róla, esetleg CSAK ott akkor a pillanatnyi sport, színészi, művészi teljesítményét vették észre. Aztán most mert elhunyt, hirtelen több ezrek hűde "észreveszik", hűde sajnálkoznak hűde naaagy ember mivoltát is.... és addig?.... és napokig zeng tőle a frászbuk, már a csapból is unásig.... 

Ők a "hétköznapi nem sportolók, nem színészek, nem művészek elmennek... csendben ahogy éltek. ...mégis nyomot hagyva e világban, csak.... arra a nyomra nem figyel a világ...pedig...érdemes volna!  Értéke veszített világ.....álszent világ.

Tapsoltunk az orvosoknak, ápolóknak, mentősöknek, szurkoltunk a hommofisz pedagógusoknak... Dünnyögtünk és dünnyögünk sok éve azon, nincsenek megbecsülve, aaa melós sem,... bezzeg a sportolók hűde túl meg mire föl? .. Aztán meghal közülük egy és nem kap egy árva sort sem, nem ír senki nekrológot, nem gyászolja a fél ország, pedig példakép volt, példás a hivatásában, példás szülőként, csak ...nem élt reflektorfényben, nem volt körülötte a sajtó. Meghal egy sportoló és a fél ország gyászba borul a hír a mindenkigyászol elborítja az országot. ... hát nem álszent értéke borult világ?

Ezen írásomhoz egy komment a facebook-on és a válaszom, -

x.y írta.... Na akkor egy picit tessen utánna olvasni,ki is volt Ő. Miért lett példakép. Olvasson már el pár sztorit,ami Róla szól...pl.a sapkásat....vagy a "sosem volt különösen jó labdaérzékem....."írását. Ami miatt pl.a 2.éves építészmérnök hallgató lányomnak példaképe lett és Benedek írását olvasva áll fel a padlóról ahová időnként a BME küldi. Olvass tőle gondolatokat. Olvasd el milyen sztorikat mesélnek róla akik ismerték. Tényleg egy kalap alá vennéd bárkivel,aki meghalt? Nem azért van ez a 'felhajtás " körülötte mert egy vizilabdás apuka volt! Hanem az életfelfogása,a tettei,a küzdeni akarása , a hihetetlen akaratereje miatt! Olvasd csak el a "Sosem volt különösen jó labdaérzékem " és a sapkás írást.....És talán megérted, miért volt ő más mint egy pedagógus,egy tűzoltó vagy egy bárki más.....Ha nem érted,az a te lelki szegénységed!

...és a válaszom, -

Nekem nem vele van bajom, hanem ezzel az értéke veszített felfordult világgal van bajom, Végettem lehet ő példaképe sokaknak, épp úgy ahogy lehetne egy pedagógus egy tűzoltó, vagy bárki más. Lehet épp úgy épp ilyen nagyszerű ember a pedagógus a tűzoltó vagy bárki más. ...és mégis a sportoló a színész a művész miatt "gyászban" a fél ország a "bárki más" pedig? ... Tapsot szerveztek az orvosoknak az ápolóknak a mentősöknek mert baj volt és ők segítettek. Drukkoltunk a pedagógusoknak, hogy ezt a szinte lehetetlen feladatot a "hommofisz" oktatást megoldják. Évek óta sírunk rívunk merthogy nincsenek megbecsülve a munkás sem....bezzeg a sportoló... ..és? Ha közülük hal meg egy? ...egy épp olyan példakép...lehetne... épp olyan kőkeményen küzdő? ...példás apa, anya, ember? ..... ááááá...ő csak egy "bárki más" volt ugye. Hány de hány "bárki másról" lelehetne írni mindazokat amiket egy sportolóról egy színészről egy művészről, de nem írták, nem írják le, mert ők csak "bárki mások". ...kevesebbek mint a .....

Nem vele van bajom, nem egy konkrét személlyel, hanem ezzel az álszent értéke veszített világgal amit emberiségnek neveznek. Nem is a valóban gyászolókkal van bajom, nem azokkal a gyászolókkal akik valóban ismerték...nem csak mint sportolót...színészt...művészt...hanem mint embert is. Azzal van bajom, hogy ilyenkor "gyászol" a fél ország, sőt az egész, gyászolja siratja, nekrológot ír boldog boldogtalan mert az olyan hűde... ... Ilyenkor valahogy mindig az az érzésem, mindenki műveletlen tuskó, meg lelki szegény aki nem gyászol, nem osztja, nem ír nekrológot mert nem ismerte, mert azt sem tudja ki ő, aki nem osztogatja a hűde nagy gyászt, akinek ő is volt a "bárki más", olyan érzés ez a "naaagy gyászol az ország", hogy kötelező gyászba borulni, mert aki nem teszi az olyan jajj de.....és aki ezt nem érti, hát.... Én nem mondom, "leli szegénység", de hogy értéke veszített ez a világ, az hétszentség.

Nekem olyan "bárki mások" voltak a nagy példaképeim.


...és igen! Van "Nemzet sportolója, Nemzet színésze" Tessék mondani! Miért nincs "Nemzet orvosa...ápolója....tanítója...mentőse...tűzoltója....pékje...kőművese... ..katonája....rendőre..."?

...és egy másik komment, -

Y.X írta, - Nagyon sokan még nem értik , még a barátaid sem, hogy miért most , miért így és miért írtad amit írtál . Pedig érthetnék , de még sem teszik, sőt , nagyon csúnyán félreértik, és félre magyarázzák az ok- okozati összefüggéseket is sajnos. A Te gondolkodásodat és szavaidat fel kéne fogni , amire most képtelenek sajnos a nagy gyásztól , döbbenettől .Nem veszik észre ,hogy nem az elhunyttal van gondod, nem érzékelik, hogy érted harcolok , nem ellened, Kb mint a kicsi gyerek , aki nem érti a szülői tiltást , csak felnőttként jön rá, hogy a szülő neki akart jót . Essünk egymásnak , és annak akinek más a véleménye , aki nem ért velünk egyet , azt hordjuk le a sárga földig , rűgjunk bele verbálisan , de minimum bélyegezzük meg , mert ....csak. Na ezért tartunk ott ahol társadalmi és egyéni szinten is . Én már csak az ilyenek miatt is végtelen szomorú vagyok ,mert ebből látszik, hogy mennyire félre tudják érteni egymást az emberek . Mennyire még a cifra gúnya és a nemzeti valakik országa vagyunk , ahol a kisembert semmibe veszik , és senkinek nézik .....

Aki nem érti, nem akarja érteni, miről szól ez az írásom, hogy nem egy konkrét személlyel kapcsolatos, hanem egy társadalmi jelenségről írtam, annak tényleg hiába magyarázom. Ez van. Így jártam. Ott a "Törlés" gomb.

Ezt az írásomat a facebook-on írtam, de imént töröltem. Nem azért töröltem, mert változott a véleményem, vagy félnék a népszerűség vesztéstől, hanem azért, mert igen kevesen akadtak akik értik miről szól. Akik pedig nem értik, nem akarják érteni, nekik hiába magyarázom. 

Már mielőtt nekiálltam írni, tudtam, hogy nem leszek népszerű és sokaknál kiverem a biztosítékot. Tudtam azt is, sokan nem fogják, vagy nem akarják érteni. Ez van. Az embereknek "sztárok" kellenek, imádatuknak tárgy kell és ezt a színészek a művészek a sportolók közül választják. Nálunk magyar honban még a politikus is könnyen lehet túl sokaknál "sztár", imádatuk tárgya. Egy "egyszerű hétköznapi" nagyszerű EMBER sosem lesz sztár, mert nincs körülötte a csillogás a reflektorfény. Ha valaki bármi joggal is de lerombolja a "sztárjuk" körüli mítoszt a csillogást, még ha nem is konkrétan egy konkrét "sztárról", az imádók a mítoszok nélkül élni nem tudók vérig sértve érzik magukat és ugranak. A legnagyobb baj ebben az, az ő "sztárjuk" bármit tehet, bármi mocskot elkövethet, az imádók imádni fogják, bezzeg ha más követi el ugyanazt? ... Ajjajj!...na annak vérét vennék a másikat imádók. 

Mocskos kétszínű álságos világ... Az ember tette ilyenné. 

Szülő/Gyerek? ...odafigyelés, őszinteség, beszélgetés és őszinte szeretet!

Két fiút neveltem föl és soha semmi gondunk nem volt ezzel sem. Az ok egyszerű, - A gyerek is a család azonos jogú tagja. Mindig őszintén és nyíltan kell velük beszélni. - Nincs tabu téma. - Bármit kérdezhettek és mindig őszinte választ kaptak, természetesen a koruknak megfelelően, érthetően elmondva. -A koruknak megfelelően mindig megbeszéltük a korukra jellemző problémáikat, gondjaikat. -A megfelelő korban tabuk nélkül megbeszéltük a szexuális dolgokat is. -Soha egyetlen kérdésükre sem kapták azt a választ, hogy "butaság...ostobaság...nem neked való...ráérsz még....stb".

Egyébként minden mást is a TV-ben általuk látottakat is megbeszéltük. Sokszor néztünk együtt TV-t, legyen az nekik szóló mese, vagy bármi film. Ha közben kérdésük volt, választ kaptak normálisat.

Egyszer egy ismerős lány és srác ( 16 évesek voltak ) az egyik fiamat hívta este 22 óra körül..."baj van! beszélhetnénk apukáddal?" ..és igen! Beszélhettek velem. Feljöttek és kiderült mi a baj. Pettingeltek és valamitől megijedtek, megnyugtatásra volt szükségük. Meghallgattam őket, elmondtam amit kellett, megnyugodtak és megegyeztünk, másnap feljönnek és ezt az egész szex dolgot átbeszéljük. Másnap az is kiderült, egyikük szülője sem volt hajlandó ezekről beszélgetni velük, ők hiába kérték. A lány anyukája később mikor beszélgettünk és panaszkodott, valami gond van a lányával, említettem neki, mért nem beszélget vele ezekről, azt a választ adta..."ha beszélnék vele akkor biztos megcsinálná." .. Ahhaaa! mondtam neki..."Megcsinálja így is, de mivel nem beszélgettél vele erről, így bután, tudatlanul fogja csinálni és az nem az ő hibája, hanem a tiéd lesz." ...Leesett neki valami.
Sok szülő azt mondja..."De hát én mindent megadtam a gyerekemnek." Igen! ..megadott...márkás rucit, márkás cipőt, márkás okostelcsit, márkás laptopot...minden márkást... Csak a legfontosabbat nem a bizalmát az odafigyelést a gyerek problémáira érzékenységet az igazi szeretetet nem. Ha gondja vagy kérdése van a gyerekének, elintézi azzal.. "nem érek rá...fáradt vagyok...nincs időm..majd máskor...mindig máskor.. menj a szobádba...." Nem bízik a gyerekében, nem figyel rá, nem őszinte a gyerekével, aztán a gyereke sem bízik a szülőjében, a gyereke sem figyel rá a gyereke sem lesz őszinte vele.... és a szülő csodálkozik.

...és a cikk ami kapcsán elmondtam a fentieket.

"Képzeljük el, hogy egy reggel bekopognak azok a pornósok, akiket rendszeresen néz a gyerekünk.

Twitteren a poszt írásának pillanatáig 8 millióan látták ezt az új-zélandi társadalmi célú hirdetést, amiben egy meztelen férfi és nő bekopogtat egy anyukához, mondván, a fia őket szokta nézni, de ők nem szoktak olyan dolgokról beszélgetni, hogy beleegyezés, meg nem is így viselkednek a való életben, de ezt a kis klambó nem biztos, hogy tudja. (Youtube-on egyébként 1 millióan sem látták még a június elején feltöltött videót, de ez mit sem von le az értékéből.)

A videóban a Sue és Derek nevű meztelen, de végig mosolygó figurák arról tájékoztatják az anyukát, hogy a fiú őket szokta nézni a laptopon, a telefonon, a tableten, sőt még a kivetítőn is. A srác a videó végén meglátja az ajtóban álló figurákat, és kiesik a reggeli is a kezéből. Ekkor az anyuka gondolkodik egyet, és elhatározza, hogy megbeszéli fiával, hogy mi a különbség a valóság és az online látott realitás között.

A videó csak egy az új-zélandi társadalmi célú kampánysorozatból, ami többek között a cyberbullying témájával is foglalkozik. A videók lényege az, hogy nagyon fontos a szülők szerepe abban, hogy ezeket a dolgokat és hatásukat átbeszéljék a gyerekekkel, még akkor is, ha nincsenek minden tudás és megoldás birtokában. A videókat az új-zélandi Motion Sickness nevű reklámügynökség készítette."

A cikk: Eredeti cikk ITT! Katt IDE!

https://youtu.be/94mINLDSWlk

. Szerintem az egyik legbutább dolog amit szülő elkövethet a "tiltás". Minél jobban tilt a gyerek annál kiváncsibb lesz a tiltott dologra és elfogja követni így vagy úgy. Egyes igen eminens gyerek kivételével tuti! Na az ilyen eminensektől mentsen meg a magasságos, meg az eminens gyereket nevelő szülőtől. Az ilyen gyerek nem "gyerek" hanem egy megfelelési kényszeres robot anyuci apuci kedvence. Az ilyen gyereknek kimarad a legjobb ami történhet egy gyerekkel, azaz nem lesz igazi gyerek kora. Na az ilyentől pedig felnőttként mentsen meg mindenkit a magasságos! Felnőttként egy pszichésen zakkant felnőtt lesz állandó megfelelési kényszerrel. Lényeg.. Tiltani? ... csak gondoljunk a saját gyerek korunkra. Tiltották a farmert a rágót a cigit... és? ... annál inkább izgatta a fantáziánkat. Nem tiltani kell, hanem tabuk nélkül őszintén beszélgetni a dolgokról. Őszinteség, bizalom...Őszinteség és bizalom a szülő részéről a gyereke felé és azt fogja visszakapni is. Pornó létezik és létezni is fog. Jó dolog? ... attól függ. Van ízléses jó "pornó" is amiből még tanulhat is a kölök... anyuka meg apuka is! Ez a felvilágosító társadalmi kampány? Elkelne itt Magyarországon is! Túl sok szülőre ráférne. Túl sok a "kallódó" problémás gyerek és ez mind a szülők bűne a társadalomé az oktatási rendszeré. De!...elsősorban a szülőké. Túl sok a "nincs időm a gyerekre" szülő...nek magát nevezni merő. Én az ilyent nem nevezném szülőnek. Minek neki a gyerek ha nincs rá ideje? Persze "szülő", de csak biológiai értelemben. ...aztán hibáztat mindenkit csak épp a főbűnöst önmagát nem. ...és a társadalom a fiatalokat hibáztatja...és ki nevelte őket ilyenné!? .... 

Oktatásról - Nevelésről

... avagy hogyan gyártsunk egyen kockákat és hogyan NE. ( Tanár vagy e, vagy Nevelő? )

Kedves olvasó! Ez a “jegyzetem” két különálló “jegyzet” összevonásának eredménye. Mivel mindkettő a tanításról a nevelésről, egy egyébként felemelő igen felelősség teljes hivatásról a pedagógusról és a rábízott gyermekekről szól, így összevontam őket. Olvassa pedagógus, vagy szülő, vagy bárki akire hivatásánál fogva embereket bíztak, emberekkel kell foglalkoznia, vagy ilyen pályára készül, szolgáljon tanulságul! 

Bevezetőül egy fontos “üzenet”, - "Utakat mutass és ne utat, színeket és ne színt, dallamokat és ne dalt, majd én választok, melyik az én utam, én színem, én dallamom!"

Egy "tanmesét" találtam, aztán ez inspirált az írásra a vélemény alkotásra és ezzel kezdem.

 Íme a "tanmese":

"A kisfiú története –

Posted on 2015/05/26 by Bellini in Blog

Volt egyszer, hogy egy fiúcska elindult iskolába. Ő kicsi volt, és az iskola óriásinak tűnt számára. Mikor azonban látta, hogy osztályának bejárata egyenesen az udvarról nyílik, boldogság töltötte el. Az iskola már nem tűnt olyannyira hatalmasnak, mint amikor először megpillantotta.

kreativitas

Reggel van, becsöngettek. Kisfiúnk már a padban ül, kíváncsian. A tanító néni így szólt a gyerekekhez:

– Ma rajzolni fogunk.

– Nagyszerű – gondolta magában a kisfiú, mert imádott rajzolni. Már rengeteg dolgot tudott rajzolni – oroszlánokat, tigriseket, csibéket és teheneket, hajókat és vonatokat. Előkotorta színes ceruzáit és nekilátott. Képzelőereje szárnyára kapta és ő engedett neki. A tanítónő hangjára eszmélt fel:

– Várjatok! Most virágokat fogunk rajzolni.

– Pompás! – örvendett magában a fiúcska, mert imádott virágokat rajzolni. Már kerekedtek is papírlapján a piros, narancs és kék szirmok, pompáztak a színes virágok, mikor újra megrezzent tanítója hangjára:

– Várjatok! Megmutatom nektek, hogyan kell rajzolni – és egy piros virágot rajzolt, zöld szárral. – Most kezdhetitek.

A kisfiú a táblára nézett, majd saját virágaira. Szebbnek találta őket annál, mint amit a tanító néni rajzolt. Szótlanul megfordította lapját és rajzolt egy piros virágot, zöld szárral.

Reggel van, becsöngettek. Új nap, a régi lelkesedés. Kis barátunk a padban ül, ugyanaz az érdeklődés ül tekintetében.

– Ma gyurmázni fogunk! – szólt a tanítónő, mire a kisfiú ujjongott magában. – Csodás! Hisz imádok gyurmázni! Kígyókat, hóembert, elefántot, teherautót képzelt el magában. Elkezdte hát gyúrni, formálni, keze melegével alakítani az agyagot, mire a tanítónő újabb utasítást adott nekik:

– Várjatok, még nem álltok készen! Megmutatom, hogyan csináljatok tányért – és egy mélytányért készített. – Most pedig nekifoghattok. A kisfiú a mélytányérra nézett, majd az előtte fekvő állatokra, kisautóra. Jobban tetszettek neki. Szó nélkül mindet nagy golyóba gyúrta és egy nagy, mélytányért formált belőlük. Olyat, mint a tanító nénié.

A kisfiú hamarosan megtanult várni az utasításra, szófogadóan követni a tanító parancsait. Többé már semmit sem készített saját magától.

Egy nap a kisfiú családjával más városba költözött. Más iskolába ment, más osztály várta. Az iskola az előzőnél is nagyobb volt. Magas lépcső és hosszú folyosó vezetett az osztályteremhez.

Reggel van, becsöngettek. A kisfiú a padban ült, felkészülve az új napra.

- Ma rajzolni fogunk!

– Pompás! – gondolta a kisfiú, és várta a tanítónő utasítását, hogy mit rajzoljon. Ő pedig semmit sem mondott, csak sétált a padsorok között. Mikor a kisfiú üres lapjára nézett, megkérdezte:

– Talán nem tudsz rajzolni?

– De igen – válaszolta – mit kell rajzolnunk?

– Nem tudom, amíg le nem rajzolod – válaszolta az új tanító.

– Hogyan kezdjem?

– Ahogy szeretnéd. Ha mindannyian ugyanazt rajzolnátok, és ugyanolyan színűre festenétek, honnan tudnám, ki rajzolta?

– Nem tudom – válaszolt a kisfiú, és egy piros virágot rajzolt, zöld szárral."

Eddig a "tanmese" ...

...és az én véleményem:

Már az iskolában, de egyeseknél már otthon kiölik az önálló alkotás az önálló gondolkodás képességét. Előírják, megmondják mit és hogyan alkossunk, miről mit és hogyan gondoljunk. Megtanulunk utasításra gondolkodni. Egyen emberek kocka emberek egyéniség nélküli mindig utasításra váró emberek leszünk. Megtanulunk a társadalmi elvárásoknak ( ki mondja meg, ki írja elő mik azok és azok e a helyesek? ) megfelelni és az szerint viselkedni. Esetleg egyes emberek elvárásainak igyekszünk megfelelni. Az ő igényei szerint élni cselekedni gondolkodni az ő véleményét magunkénak vallani. Elhisszük, magunkba tukmáljuk, az a helyes amit ahogy ő avagy a társadalom elvár. Közben elfelejtünk igazi önállóan gondolkodó igazi egyéniségek lenni. Rabok leszünk a saját bőrünkben, rab lesz a saját lelkünk az agyunk. Sajnos az így nevelkedett ember elhiszi hogy így a jó neki még akkor is ha belül valahol érzi..., ez így nagyon fáj, valami nagyon hiányzik. Még arra is képes, meggyőzze saját magát hogy ami hiányzik neki, aminek a hiánya legbelül fáj az hibás az rossz és az a jó amit valaki valakik a társadalmi elvárások előírnak. Amit másoknál lát és azok a mások ettől jól érzik magukat, boldogok tőle az rossz az helytelen mert valaki valakik ezt mondták...

Az én Hivatásomban is így volt és van. Minden olyan hivatásban ahol Emberekkel kell foglalkozni, nevelés a tanítás a feladat kevés az elméleti ismeret a szigorú értelembe vett "szakmai" anyag be és le darálása. Emberileg kellene alkalmasnak lenni, empátia készség kell...ene. Tulajdonképpen "bánni" kell tudni az Emberekkel a Gyermekekkel, érteni kell...ene hozzájuk. Tudomásul kéne venni, minden Ember/Gyerek más egyéniség, sőt minden Ember önálló egyéniség, más képességek, más tanulási folyamat, más inspiráció, más tehetség, más indíttatás..... A pedagógusok az emberekkel foglakozók elkövetik a nagy hibát..., egyen embereket látnak, kockákat, tanítandó anyagot amit fejbe kell verni.

Úgy gondolom utakat kell mutatni, alternatívákat és NEM utat egyetlen lehetőséget, megtanítani önállóan gondolkodni, egyéniséggé válni, megtanítani különbséget tenni helyes és helytelen - szín és szín, árnyalatok közt. Megtanítani a problémák felismerését és aztán az önálló megoldás megkeresését. "Utakat mutass és ne utat, színeket és ne színt, dallamokat és ne dalt, majd én választok, melyik az én utam, én színem, én dallamom!"

Végül egy idézet Popper Pétertől: 

"Nem tehetünk eleget mindenki elvárásának, nem szolgálhatjuk ki mindenki igényeit. Az emberek annyira sokfélék és olyan sokfélét és ellentéteset követelnek tőlünk, hogy szét kellene szakítanunk magunkat a megsemmisülésig, ha mindennek meg akarnánk felelni. Nem lehetünk jók mindenki szemében, nem lehetünk mindenki kedvelt "Benjáminja". Ez nem lehet magatartásunk mértéke. Szelektálnunk és választanunk kell az elvárások között. Ennek mértéke saját meggyőződésünk, lelkiismeretünk. Ezért adott esetben tudnunk kell "nemet mondani". Csak a jellemtelen, konformista embernek nincsenek ellenségei. "

 

...és akkor ehhez szorosan kapcsolódva egy másik írás.

Tanár vagy-e, vagy nevelő?

Neked kell megadnod a választ, miután végigelmélkedted ezt az elgondolkodtató kis írást, amely Kalazanci Szent József írásaiból vett gondolatokra támaszkodik, vagy belőlük ihletet merítve született.

A fotó a Pink Floyd -- The Wall című dalának klipjéből való

A tanár tanít – a nevelő alakít.

 A tanár tudományt nyújt – a nevelő életet.

 A tanár a jelennel foglalkozik – a nevelő a jövőt is figyelembe veszi. 

A tanár kijön a sodrából – a nevelő megőrzi reményét. 

A tanárnál mindent betéve kell tudni – a nevelőnél az ismeretek integrálása fontos. A tanár fenyít – a nevelő segít megjavulni. 

A tanár kényszerít – a nevelő javaslatot tesz.

 A tanár számára a tudomány átadása a minden – a nevelő bölcsességet plántál.

 A tanár előtt mindenki egyforma – a nevelő egyénekből közösséget formál.

 A tanár hajthatatlan – a nevelő megfontolt.

 A tanár magasabb rendűnek képzeli magát – a nevelő iránymutatónak.

 A tanár információval szolgál – a nevelő értékekkel.

 A tanár ismereteket közöl – a nevelő viselkedésformákat ébreszt. 

A tanár a betűhöz ragaszkodik – a nevelő a betű mögött rejtőző szellemhez. 

A tanár elítél – a nevelő megért. 

A tanár folyton kiabál – a nevelő eléri, hogy figyeljenek rá. 

A tanár parancsol – a nevelő párbeszédet folytat. 

A tanár célt lát a fegyelemben – a nevelő célhoz vezető eszközt.

 A tanár kérdéseket tesz fel – a nevelő eléri, hogy neki tegyenek fel kérdéseket.

 A tanár elidegenít – a nevelő felszabadít. 

A tanár mindenbe beleköt – a nevelő végighallgat. 

A tanár nem hagyja el katedrája magasát – a nevelőnek nincs is katedrája. 

A tanár tanítja a hitet – a nevelő tanítja és éli. 

A tanár jó magaviseletet követel meg – a nevelő maga ad rá példát. 

A tanár elbátortalanít – a nevelő biztat. 

A tanár megtöltendő edényt lát a diákban – a nevelő meggyújtandó lángot.

 A tanár célja kiművelni az emberfőt – a nevelőé fölnevelni az embert. 

Az az iskola, amely tanárokkal működik: diákgyár; amely nevelőkkel: az emberség melegágya. 

Tehát tanár vagy-e, vagy nevelő? 

Kolumbusz Kristóf Egyetem (mexikói piaristák: Veracruz)

 Fordította: Tőzsér Endre

Bölcselkedem.

"Bolondnak nevezzük azt, aki feladja kényelmét, jólétét az álmaiért. Engem még soha senki nem sértett meg azzal, ha bolondnak nevezett. "

""Nem százas!" -mondják azokra akik nem hajlandóak a korukhoz "méltón" viselkedni. De hát honnan tudnám én, hogyan kell a "koromhoz méltón" viselkedni amikor még sosem voltam ennyi idős?"

""Deviáns!" -mondják azokra akik nem hajlandóak a "társadalmi elvárások " szerint élni, azaz nem hajlandóak "átlagosak" lenni. Nem! Valóban nem vagyok hajlandó átlagos lenni. Ki mondta, ki találta ki, hogy úgy kell élni, viselkedni? Csak mert "úgy szoktuk"? Csak magamnak akarok megfelelni a saját elvárásaimnak a bennem élő embernek. Így színes a világ, mert a világ színes. Az átlagos az az egyenszürke."

Vers.

Nincs semmi baj...

.

...Tudod, nincs semmi baj, csak patakzik a könnyem,

Amúgy boldog vagyok, de van mit elfelednem...

Látod, hogy, mosolygok, csak szívem ne fájna már

Hogy fájó könnyeimtől, édesen altatnál...

Hidd el, nincs semmi baj, csak meggyötört az élet,

De nem mutatom feléd, mert szétzúznám reményed..

Nézd csak, boldog vagyok, épp kicsit könnyezem,

Tudod nem volt könnyű, kanyargós életem...

Nézd meg az arcomat, ugye boldog vagyok?

Az csak illúzió, hogy fájó könnyet hagyok,

Az csupán tévedés, soha nem volt igaz,

Hogy boldogtalan volnék, mindenre van vigasz...

Tudod, nem fáj semmi, csak megszakad a szívem,

Mosolyogva tűnt el, minden szép reményem...

Hidd el, boldog vagyok, tudod, nem hazudnék

Csak lelkem marcangolja, a sok fájó emlék...

Nézz most a szemembe, ugye hiszel nekem?

Ugye Te is tudod, hogy boldog az életem?

Mert mosolyogva játszom, milyen boldog vagyok,

Csak legbelül szenvedek, amíg meg nem halok...

(Árvai Attila..)

Átszerkesztés és törlés.

Tegnap átszerkesztettem ezt a blogomat. Volt egy blogom "Csak ülök és mesélek-Évgyűrűk" címmel és volt egy másik "Alien2013" címmel, most a kettőt összevontam és az "Csak ülök és mesélek - Évgyűrűk" címűt töröltem az "Alien2013" pedig így megszűnt önálló blog lenni. Már régóta terveztem ezt az összevonást, mert nem láttam értelmét két hasonló, mégis kicsit más témájú blog fenntartásának. Így maradt három, egyik az életem első blogja a "Don't cry" amit még a "blogol.hu"-n csináltam kezdő blogger koromban, na abba már rég nem írok, csak úgy emlékül tartottam meg, maradt a politikai blogom "not Secret" címmel ami teljesen politikai témájú és maradt ez a mesélős. 

A blogokat írom és kinézetét, formáját szerkesztettem én, működteti a GOOGLE Blogger.

Mindháromba várlak szeretettel! Megtalálod őket ITT:

1. - Don'tcry 58 az emlék

2.  - not Secret a politikai

3. - Ez ahol most vagy. 

Miért nem, miért igen?

Miért nem lettem én népnevelő...izzé ööö...népművelő? Mert egyrészt nem éreztem e hivatás iránt indíttatást. Másrészt, talán már akkor ráéreztem, egyik legreménytelenebb vállalkozás ebben az országban.

Aszondja Anyuskám..."Inkább politikusnak kellett volna lenned, mert ..... " :) Vajh miért is? :) Egyéberánt van benne valami. :) Úgy 27-28 éves koromban pszichológiát szerettem volna tanulni, csak hát akkoriban a hadsereg azt nem támogatta, így maradt az autodidakta módon tanulása. :) A politikusság csak később jött. :)


Na jóóó! Elmondom ezt a "politikusság / pszichológia mizériát.
A katonai oskolán tanultunk "Politikát" is egyéb mások mellett. Egy nagyon jó tanárunk volt, aki nem csak lenyomta a kötelezőt, hanem engedett ellenvéleményt is, vitázni is, önállóan gondolkodni is. Sőt, leginkább ezeket preferálta. ( megjegyzem...ő volt a "Pedagógia" tanárunk is ) Aztán megszerettem a politikát, tanítottam is a hadseregben. Igaz, akkor még ifjú titánként nem igazán tudatosan, csak úgy ráérzéses alapon működött ez a politizálás nálam. Később egyre tudatosabbá vált a dolog. Sok éve már, tudatosan érdekel a politika a politizálás.

Pszichológia? Úgy éreztem, ha már embereket bíztak rám, embereket tanítok, képezek ki, nem ártana érteni is AZ! emberhez. Elkezdtem utánajárni a dolognak és így jött ez a pszichológiai érdeklődésem. Megtetszett a dolog. Mivel a honvédség akkoriban nem igazán támogatta a pszichológusságot, így autodidakta módon szelektálva azt amiről úgy gondoltam, hasznomra válik, elkezdtem tanulgatni, összeszedegetni. Minő érdekes... :D azé később kihasználták ezirányú érdeklődésemet. :D ...de az má más téma.

Na így jött nálam ez a politika meg pszichológia mizéria.

Fontos, hogy hazulról baloldaliságot, szociáldemokrataságot hoztam magammal. Kicsin kölök koromtól megtapasztaltam a társadalmi igazságtalanságokat és bántott az a fura valami, ami a 60-as évek és a 70-es évek elejei falusi életet viszonyulást?...jellemezte. A gazdag paraszt / csóró proli / cseléd származás egyik másikat lenézi lekezeli stílus. Akkor még ez csak amolyan elszenvedő megérzés, fájdalom volt bennem. Később aztán erős tudatossággá vált a dolog. ...olyannyira, hogy így is maradtam. :D Baloldaliként szociáldemokrataként. :) ...némi kommunista beütéssel... Mint a múltkori tesztből nyilvánvalóvá vált ugye. :D ...na nem csak abból ám. :D

( Ezen írás egy facebook bejegyzés alapján született. )