Kicsit ugrálunk néha az időben. Ez a "mese" életem egy igen fontos, döntő szakaszáról szól a pályakezdésem nehézségeiről. Úgy gondolom, ebből sokan tanulhatnak, okulhatnak mai fiatalok, pályakezdők is.
...és akkor a "mese"...
Egy ember és ami mögötte van.
Az utóbbi pár hétben két alkalommal írtam magamról pár sort. Mindkettő alkalommal hozzátettem a végén, "majd valamikor megírom...." Akkor jöjjön az első alkalom az a " valamikor" ...most van.
Tegnap megosztottam egy képet, rajta felirattal, "Emlékszel még, ki voltál mielőtt megmondták neked kinek kell lenned?" Ahhoz a képhez ezt írtam, -"Nekem mindezidáig hiába mondták és továbbra is hiába mondják. ( voltak páran akik próbálkoztak ) Én én vagyok és az lettem aki akartam lenni. Én saját magam alakítottam magamat ilyenné. Tudom hogy nem tökéletes az alkotásom, ( csak majdnem,... úgy 99%-os ) de én alkottam. Tényleg én alakítottam magamat ilyenné. Kettő hét kemény gyötrődése van benne, majd pár év alakítgatása. Történt úgy 1980 tájékán. Majd valamikor tán ezt is megírom."
Némi előzmény a könnyebb érthetőségért.
Több okból is magányos gyerek voltam, igazi barátok nélkül. Nem azért nem voltak igazi barátaim mert nem lehettek volna. Valahogy nem is akartam. Akkor még igazából nem tudatosult bennem a miért, azóta már tudom. Éltem egy kis faluban és úgy ahogy ismertem azt a "világot", láttam néha Zalaegerszeget az akkor számomra elérhető nagyvárost. Láttam TV-ben filmeket és rengeteget olvastam. Voltak elképzeléseim a világról a valódi nagy életről, de mindezek valamiféle álmok voltak némileg keveredve a valósággal. Az én valóságom ami nem tetszett és az álmaim világa. A nagyvilág a maga teljes és letisztult valóságában ismeretlen volt számomra. Tizenöt hat hét évesen kerestem a kiutat ebből a világból. Mondhatnám...Ki akartam onnan törni. Mivel nem lehettem az ami szerettem volna...oka több is, de ez hosszabb és újabb története, része életemnek... Kerestem a kitörés a menekülés lehetőségét. Eljött 1976. A bátyám akkor már hivatásos katona volt Nagyatádon. Bár nem igazán akartam én azt a katonásdit, de ez úgy jött jó lehetőségként a kitörésre a menekülésre ki abból a nemszeretem világból. 1976 márciusban tán?... jelentkeztem hivatásos tiszthelyettes képző iskolába. Úgy nyár elején?..értesítettek hogy mehetek felvételizni ekkor és ekkor itt kell jelentkeznem. Mentem és felvételiztem. A lehetséges 3 szak közül amit meglehetett jelölni, az elsőre felvettek. Így 1976 augusztus 30-án bevonultam a Magyar Néphadsereg Harckocsizó Szakaszparancsnok képző intézetébe Abasárra. 1978 Augusztus 6-án avattak Egerben Hivatásos tiszthelyettessé.
Avatás előtt még az iskolán megjelölhettünk 3 helyőrséget illetve alakulatot ahol szolgálni szeretnénk. Megjelöltem én is és beosztottak a negyedikre, azaz máshová mint én szerettem volna. Egy stimmelt csupán... Az egyik hely az általam jelöltek közül Nagyatád volt az ottani harckocsi ezred. Nos odahelyeztek Nagyatádra, de a gépesített lövész ezred harckocsi zászlóaljához. Így egy alakulatnál szolgáltunk a bátyámmal.
...és akkor ennyi bevezető után válasz arra a mondatra, erre... "Tényleg én alakítottam magamat ilyenné. Kettő hét kemény gyötrődése van benne, majd pár év alakítgatása. Történt úgy 1980 tájékán."
1978 szeptember 6-án kerültem oda az alakulathoz több ifjú pályakezdő kollégámmal. 1 hónapos szokásos "beilleszkedést" segítő program után átvettem életem első beosztását. A nagyatádi lövész ezred - harckocsi zászlóalj - 3-ik század - 3-ik szakaszparancsnoka lettem. Ért az első csalódás... Az iskolán mi tanultunk "szocialista öntudattal rendelkező ifjú katonákról"..., hát aaaz volt, csak nem öntudat meg nem szocialista. Volt olyan beosztottam, akire több év börtön várt, csak elébb bevonultatták hogy leszolgálja a katona időt. Volt ott mindenféle katyvasz a szabolcsi falusi gyerektől az alföldi tanyasi birkapásztor gyerektől a budapesti dzsumbuj lakó vagányig minden, csak épp öntudatos ifjúság nem. A közvetlen parancsnokom is egy fiatal tiszt volt, aki tán kettő évvel korábban került oda mint én. Egyik kollégám egy kicsit tapasztaltabb tiszthelyettes volt. A zászlóalj parancsnokunk?.... Nem éppen beilleszkedést segítő jó szándékáról volt híres, sokkal inkább ellenséges mindenkivel, főleg velem. A többi alegységnél lévő idősebb kollégák sem igazán segítőként álltak hozzánk. Egy ilyen minden téren elcseszett légkörben, ilyen pocsék körülmények közt kellett volna beilleszkednem, jól teljesítenem, megismerni a való világot. .... mindazokkal az előzményekkel amiket fentebb írtam?.... Megismertem azt a való világot ami csöppet sem hasonlított az álmaim világához, sőt sokkal inkább ellenséges volt velem szemben. Kint a városban? ... Ott sem épp a beilleszkedés segítő légkör volt a jellemző, sokkal inkább a "nicsak friss húsok" mentalitás. Lakótelepi pletykák rólunk fiatalokról, rólam...
Küszködtem így kettő évet. Begyűjtöttem egy rakás fenyítést. Ott tartottam hogy vége!...abbahagyom, leszerelek, feladom. A leszerelési kérelmem a személyügyi tisztnél volt már, aztán jött egy lehetőség, áthelyeznek Zalaegerszegre ha kérem. Kértem. ... Az az áthelyezés csak nem jött. Én pedig küszködtem azzal a világgal ami nem tetszett, amibe nem tudtam beilleszkedni, ami nem fogadott magába. Nem tudtam mit kezdeni azzal a világgal és magammal.
Aztán történt pár fontos dolog... Egy újonc kiképzés, aztán egy ezred parancsnok váltás, aztán mi is új zászlóalj parancsnokot kaptunk. Jelentősen változott a légkör. Annak az újonc kiképző zászlóalj parancsnoknak, az új ezred illetve zászlóalj parancsnoknak jelentős szerepük volt abban, hogy maradtam és végül az egyik legjobb lettem, az lettem ami ...azaz abban a "kettő hét gyötrődésben".
Két évnyi küszködés és kudarc után az új parancsnokoktól kapott indíttatás révén, de főleg önmagam miatt az önbecsülésem miatt döntöttem.
1980 nyara.. Kettő hét szabadságra mentem.
...és itt a lényeg... Arra a kettő hétre bezárkóztam magamba, úgy hogy csak a közeli kisboltba mentem át néha ennivalóért, cigiért. Feküdtem áltó nap az ágyamon és elemeztem önmagamat. Mondhatnám darabokra szedtem önmagamat jellememet lelkemet...mindent. Milyen vagyok? Miért lettem ilyen? Milyennek kellene lennem hogy a világ elfogadjon? Milyen szeretnék lenni én? Mi az amit megtarthatok? Mi az amit meg akarok tartani a régi énemből? Beolvadjak? Szürke tömeg egy szürke egere legyek? Egyéniség legyek? ...ez nem volt kérdés számomra, természetes volt hogy egyéniség AKAROK! lenni. Hogy kicsit rövidebbre fogjam... Ez alatt a kettő hét alatt miszlikre szedtem önmagamat, majd újra összeraktam, de már másként másabb elemekkel is mint volt, meghagyva pár dolgot a régi énemből is, illetve némileg átalakítva, átcsiszolva. A második hét végén egy szombat reggelen kiléptem az ajtón az új énmmel amit én önmagam alakítottam, természetesen a világ hatására, de ÉN akartam így ilyenné alakítani önmagamat és nem hagytam hogy mások a világ alakítson át engem. Én ÉN lettem. Nem mondom... volt csodálkozás szájtátás értetlenkedés mind az ismerőseim a kollégáim a beosztottaim részéről. Én pedig?... Mosolyogtam magamban és gondoltam... Majd megszokjátok. Pár hét, pár hónap és a visszajelzések igazoltak engem. Aztán jött pár évnyi csiszolgatás finomítás itt ott, illetve tanulás. Úgy döntöttem, ehhez az új énhez KELL hogy tudjak hogy tanuljak. Na nem ám csak úgy oskolában oskolai tananyagot? ... Neeem... az túl "szürke" lett volna hozzám. Autodidakta módon önmagam által tudatosan válogatott "tananyagokat". Olyan "tananyagokat" válogattam, amikről úgy gondoltam segítenek jónak, mégjobbnak, mégszilárdabbnak lennem. Olyan "tananyagokat" amik segítenek nekem abban hogy a lehető legjobb legyek a hivatásomban és emberként is. Szak könyveket, szak folyóiratokat kerestem és olvastam sok témában. Akadt egy segítőm is, egy pszichológus hölgy személyében. Úgy gondoltam, ha már emberekkel foglalkozom, embereket bíztak rám, akkor KELL hogy értsek hozzájuk, KELL hogy értsem őket, így pszichológiában is elmerültem. Közben dolgoztam kőkeményen és meglett az eredménye is. ...ezeket most nem sorolom, mert ezek már "csak" megerősítették hogy jó úton járok. Egyéniség lettem a lehető legjobb lettem a hivatásomban és bizonyítottam...Bizonyítottam elsősorban önmagamnak, de a világnak is a kollégáimnak és...apámnak is.... Én Én lettem önmagam lettem önmagamtól önmagam által...na azért tagadhatatlan...a világ is hozzájárult hatott rám. A világgal még mindig nem vagyok jóban, de úgy gondolom, már tudom kezelni, másképp viszonyulok hozzá.
Ilyen lettem... Én lettem. Nem hibátlan, nem tökéletes, de "Nekem mindezidáig hiába mondták és továbbra is hiába mondják. ( voltak páran akik próbálkoztak ) Én én vagyok és az lettem aki akartam lenni. Én saját magam alakítottam magamat ilyenné. Tudom hogy nem tökéletes az alkotásom, ( csak majdnem,... úgy 99%-os ) de én alkottam. Tényleg én alakítottam magamat ilyenné. Kettő hét kemény gyötrődése van benne, majd pár év alakítgatása. Történt úgy 1980 tájékán." ......
Lehet utánam csinálni......
*********************************
Záradék gyanánt? Az után a kettő hét után immár megújult emberként, kemény és szilárd elhatározással kilépve az ajtón, belevetettem magamat a munkába és megszilárdításába mindannak amit elhatároztam. Természetesen itt ott még alakítani, csiszolgatni kellett, aztán jöttek a visszajelzések az újabb tapasztalatok is. Végül sikeres lett amit elhatároztam akkor. Kőkemény munka volt benne, de megcsináltam. Elértem valamit. Bizonyítottam elsősorban önmagamnak, de a főnökeimnek is a szüleimnek is. Az már megint egy érdekes történet ki hogyan reagált.
Évek alatt ehhez jött sok sok tapasztalat a hivatásomban is a magánéletből is a közélet felől is, rosszak jók egyaránt. Voltak nagyon mélypontok is, amikor veszni látszott minden. Végül összeszedtem magam és visszatért az a régi én, legfeljebb újabb tapasztalatokkal gazdagabban.
Gondolkoztam rajta, de végül úgy döntöttem, pár embert meg kell említsek név szerint is azok közül, kiknek jelentős szerepe volt abban a kettő hétben is majd az utána következő években is. Ők voltak azok akik észrevettek bennem valami többet is mint a többiek, ők voltak azok akik értékelték és díjazták mindazt amit és ahogy csináltam. Sajnos szinte semmit nem tudok ezekről az emberekről sok éve, de akkor nagyban hozzájárultak ahhoz hogy ma itt legyek és így.
Az első...
-Ander István szds. Ő volt az első olyan parancsnokom aki emberi módon közelített hozzám és meglátta bennem azt a többet. Tőle kaptam hivatásos katona életem első dicséretét.
-Kozma Miklós ales ezred parancsnok. Ő egy kőkemény igazi katona volt. Kőkemény parancsnok. Kemény fegyelmet és rendet, tisztességes kemény munkát várt és követelt, de aki teljesített azt értékelte. Igen fura módját választotta annak hogy belőlem kihozza a legjobbat mindent amit ő meglátott bennem. Volt egy "játékunk" nekünk kettőnknek...aaa tisztelgős "játék". ( majd ezt is elmesélem valamikor ). Mikor áthelyezték tőlünk és elköszönt, azt mondta nekem..."Lajos! Maga igazi jó katona, sokkal katonább mint a bátyja. Ehhez tartsa magát." ( ezt a mondatot csak azok érthették igazán akik akkor ismertek mindkettőnket a bátyámat is és engem is ) ...én megértettem és ahhoz tartottam magamat.
-Kázmér András őrgy. Volt zászlóalj parancsnokom. Nagyon emberséges jó parancsnok volt aki kitudta hozni az emberekből a lehető legjobbat, megvédte a beosztottait ha kellett a saját kárára is. Kiadta a feladatokat, aztán hagyott dolgozni. Lényeg nála mindig az eredmény volt és azt el is ismerte.
-Fodor Lajos ales. Ezred parancsnok. Végletekig pedáns katona volt, de igazságos és emberséges. Igazából az ő parancsnoksága idején értem el a csúcsot. Akkorra érett be minden addigi munkám. Ő pedig értékelte mindazt és bízott bennem, hagyott dolgozni, még azt is elnézte nekem ha vele szemben álltam ki a beosztottaimért. ..sőt..értékelte és igazat adott.
-Frank János őrgy. Volt ezred törzsfőnök, majd parancsnok helyettes. Ő tulajdonképpen "csak" bízott bennem és értékelte a munkámat, ha rámbízott valamit, hagyott csinálni ahogy én jónak láttam aztán értékelte.
-Vukics János őrgy. Ezredparancsnok politikai helyettes. Mondhatom, vele volt egyik legkülönlegesebb a viszonyunk. Ő kinevezte magát a mentoromnak?... Úgy igazándiból valamiért amolyan atyáskodóm lett. Fokozottan figyelt rám, néha piszkálgatott cseppet, biztatgatot. Néha jókat vitáztunk egymással.
Az előbb említett Embereknek, volt parancsnokaimnak is köszönhetem hivatásos katonai pályám legsikeresebb éveit, mindazt hogy az lehettem amivé lettem.
Voltak még kollégáim akik segítették a munkámat így vagy úgy. Voltak nagyon jó beosztottaim is akiknek szintén köszönettel tartozom, hiszen a sikereket velük együtt értük el, nélkülük az ő hozzáállásuk nélkül nem ment volna.
Meg kell még említsek két parancsnokomat, Preininger Ambrus vörgy. Hadosztályparancsnok és Cserhalmi Mihály ddtbk. Hadosztálytörzsfőnök urakat. Ők ketten már a hivatásos katonai pályám utolsó 7-8 évének pozitív meghatározói voltak.
Említhetnék még jónéhány civilt is akik életemnek hoszabb rövidebb ideig így úgy jelentősebb meghatározói, befolyásolói voltak.
Mindenképpen mindannyiójuknak a jóknak a rosszaknak is köszönettel tartozom, hiszen mindannyiuk együttes hatása, segítsége néha visszahúzó ereje kellett ahhoz hogy az lehessek ami aki lettem.
Kellemes és hasznos olvasgatást, okulást, további szép estét, jó éjt kíván! a "Mesélő".
